mivel a kutatókra sok köznapi szabály nem vonatkozik, így sok köznapi dologtól elesünk. milyen fura is lenne, ha nem mehetnék be szombaton, amikor pedig dolgom van...de ki mondja meg, hogy dolgom van? ööö, én magam. persze van egy főnök is valahol, amikor előtolja a képét, de ő úgyse mondana semmi ilyesmit, részben, mert fogalma sincs..
ideális esetben egy kutatónak viszont nem is a főnöke kell, hogy megmondja, hogy mit csináljon. ilyenkor a kíváncsiság viszi előre az embert, amiatt nem tud aludni, alig várja, hogy beérjen és megnézze, hogy az elmélete helyes-e.
de akkor az intézetben a főnökök, a jelen nem levők is, mi a francnak stresszelik az embert? létbizonytalanságban sokkal kevésbé kreatív az ember. ha nem tud elszakadni a megélhetési és szociális problémáitól nem lesz képes elmélyedni a dolgaiban...akkor ez most jó stratégia? nem.
konklúzió nincs, csak összegzés:
az ember az alkotói szabadságát arra használja, hogy önkéntes munkásként fosztja meg önmagát a hétvégéktől és egyéb olyan luxustól, amit a munkaszerződéssel rendelkező emberek talán észre sem vesznek....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése