A következő címkéjű bejegyzések mutatása: life in a lab. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: life in a lab. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. július 18.

piszkos ügyek

szóval mégis a vatikán nyert, de közben meg fejbelőtte magát az egyik alelnök a szomszédos épületben. még nem egészen tértünk magunkhoz, és nem épp megnyugtató így dolgozni, hogy csak úgy pisztolyok sülnek el a környéken.

2011. július 9.

update: Eladták az intézetet

mégsem adták el. márminthogy már majdnem eladták, de mégsem, mert mint életemben már egy párszor feltűnt a Soros. ajánlatot tett az egyetemre, de csak azzal a kitétellel, hogyha a vatikán mégse vesz meg minket. a főnököm, lévén a magyar kontakt, tőlem kérdezte meg, hogy mi a véleményem erről. sikerült a magyar közéletről legkevésbé informált csatornát választania......egyedül a CEU meg az iskolatej program jutott eszembe. persze, kaja....ha ők vesznek meg akkor ingyen lesz a menza?
amúgy is van egy pólóm, ami nem igazán vatikánkompetens, amit a gogol bordello koncert után vágtak hozzám (szó szerint). nem beszélve egyéb fenntartásaimról. az jutott eszembe, hogy a gogol ill goran bregovic féle zenék valóban kitűnő lagzizenék lehetnének (igenigen, wedding and funeral band) merthogy a kettővel idősebb generációnak is simán emészthetőek és a fiatalok meg tombolhatnak kedvükre.

2011. július 5.

áááááá

bakker, lejárt reagenseket használ a labor, és a főnök csodálkozik, hogy nem működnek a kísérletek.....ááááááááááá
ilyen nincs, még egy ilyen hely nincs

2011. július 1.

eladták az intézetet

már egy ideje áll a bál az intézet körül, sok adósságot halmoztak fel, csőd szélén állnak/állunk a sok szélhámosság között (sok újonnan épített omladozó épület stb) ezek "rendezésére" nem fogjátok kitalálni, hogy ki vett meg minket!!!!!!!!! a vatikán. nesze neked embrionális őssejtkutatás és hiv-kutatás...

2011. június 23.

milyen ország melyik városa lehet? ferrari és lamborghini a labor előtt...

természetesen csakis milánó....az intézet úgy szerez pénzt, ahogy tud. az orvosok általában nem restellnek sokat, nagyon sokat fizetni azért, hogy fekete öltönybe és kösztümbe öltözött a korukkal csak két évtizeddel dacoló emberek ellepjék a -1-es szintet, ahol ráadásul a szemináriumaink és a bár(kávézóóóóóó) van.
bár orvosok közül csak a kutatókat ismerem, az az érzésem, hogy a köztük kiépült hierarchia igencsak korrelál a pénzebeli juttatásokkal.
különben miért csak a szenológiai konferenciára hoznak ferrarit??? (kis segítség: szenológia=mellel kapcs dolgok. tudománya)
napközben nem volt képem lefényk-ni, így este tudtam csak, amikor gondosan betakarva szundiztak az autók: egy piros és egy fekete ferrari. és egy sötét narancssárga lamborghini. különösen ajánlom megfigyelésre az elasztikus takarónak a visszapillantónak kialakított fülecskéjét.
állítólag a ferrári piros színét úgy keverték ki, hogy az a tv adásban jól mutasson a képernyőn.

2011. június 14.

máv-os raklap a folyékony n2 tartálynál...

vasárnap este, amolyan hagyományhoz híven (ahogy a southparkban a herceg letépi a hercegnő karját, csak mert hagyomány, utána nem mondom el, mit csinál vele...)
lementem a sejtekér a foly n2-hez. ekkor ebben a fura sejtelmes hangulatban (van, hogy sötét is van, két szinttel a föld alatt és folyamatosan fütyül vmilyen hibajelző...)
láttam meg a máv-os raklapot.
először nem hittem a szememnek, aszittem, hogy a félhomály játszik a képzeletemmel..aztán jobban megvizsgáltam és tényleg, "máv hu" volt beleégetve a fába. aztán volt ott még brit, lengyel és cseh raklap is, de azoknak nem örültem annyira...nade mit hozhattak mo-ról? ez már nagyonis érdekel:D
jaigen, a sejtelmes hangulatban benne van az is, hogy egyedül nem szabad odamenni. nade, ha nincs más a laborban, és nem évi egy alkalomról van szó, akkor hogyan találjak társakat? vagy a portásbácsit kérjem meg, aki meg nem hagyhatja el a helyét...
szóval a sejtek megvannak, a raklap megvan és én is megvagyok, mint minden ilyen alkalommal.
ez mind azután, hogy a monzai kölni képes volt négy színpadon egyidőben szervezni meg a nyár eseményének számító sörfesztivál koncertjeit, melyen argentín barátunk igencsak megrendülve vette tudomásul, hogy a monzai kölniek bizony rezzéstelenül, ülve nézik végig a kubai zenészek pezsgő előadását...
ezenkívül két pizza és egy eritreai vacsora teszi számomra lehetetlenné az alvást napokkal később is....

2011. május 8.

létbizonytalanság

a vasárnap esti menza magányában elmélkedtem. nem csak a kísérleten ill a soros elemzéseken, hanem ezen is:
mivel a kutatókra sok köznapi szabály nem vonatkozik, így sok köznapi dologtól elesünk. milyen fura is lenne, ha nem mehetnék be szombaton, amikor pedig dolgom van...de ki mondja meg, hogy dolgom van? ööö, én magam. persze van egy főnök is valahol, amikor előtolja a képét, de ő úgyse mondana semmi ilyesmit, részben, mert fogalma sincs..
ideális esetben egy kutatónak viszont nem is a főnöke kell, hogy megmondja, hogy mit csináljon. ilyenkor a kíváncsiság viszi előre az embert, amiatt nem tud aludni, alig várja, hogy beérjen és megnézze, hogy az elmélete helyes-e.
de akkor az intézetben a főnökök, a jelen nem levők is, mi a francnak stresszelik az embert? létbizonytalanságban sokkal kevésbé kreatív az ember. ha nem tud elszakadni a megélhetési és szociális problémáitól nem lesz képes elmélyedni a dolgaiban...akkor ez most jó stratégia? nem.
konklúzió nincs, csak összegzés:
az ember az alkotói szabadságát arra használja, hogy önkéntes munkásként fosztja meg önmagát a hétvégéktől és egyéb olyan luxustól, amit a munkaszerződéssel rendelkező emberek talán észre sem vesznek....

2011. április 28.

világháború

na, ma kivételesen nem rajtam volt a sor a karomélezéssel...két csaj egymásnak esett labmeetingen, pontosabban az egyik esett a másiknak, az meg szegény próbált védekezni. volt kiabálás meg minden hasonló. legszívesebben lefilmeztem volna..a főnök kb 10 perc múlva szólt csak közbe félénken, h "nyugi". a támadó, meg teljesen meg van győződve, hogy mennyire jót tesz ezzel a másiknak! merhogy ő legalább őszinte stb. mindezt egy táblázat miatt....a legrosszabb, hogy délelőtt 10 óta ezt hallgatom. ha én is lennék ilyen önzetlen...egy pofonnal gondolom segíthetnék a lány segítőkészségén.

2011. április 9.

kultúrákon átívelő....egy dologban biztos lehetsz

én annyira, de annyira jól éreztem magam japánban, mivel nem ordibáltak a fülembe. turistának lenni álomszerű, ott élni nem tudom, de azzal szemben már nagyobb kétségeim lennének a többiek által mesélt sztorikból kifolyólag.
a tanszéken is annyira, de annyira jól éreztem magam, mert eleinte csupa fiúval voltam körülvéve, majd a pár utólag importált nem-fiú( ;)) is meglehetős megelégedésemre szolgált :D
az olasz nőlaborban viszont nemcsak, hogy nem találom a helyem, hanem napi kb ötvenszer kívánom el őket a "jóbús"-ba...ehhez természetesen válogatott emberek kellenek, akik egytől egyig megragadtak az óvodás szinten.

viszont meglepett, hogy a jámbor japánoknál is....
íme pár spec írásjel, magukért beszének

 nuán ダン・ネン・あらそう
nő+nő= veszekedni

  jiān かしましい
nő+nő+nő=hangos, zajos, lármás (Japánban).

2011. április 8.

áltudomány

a monitor fényerejét kéretik feltekerni! az alábbi képek semmivel nem járulnak hozzá az emberiség jobblétéhez, viszont legalább esztétikai értékkel rendelkeznek (izé, azér adakozzatok lécci a tud intézeteknek, kül télen a hidegben új helyet kell találnom magamnak)
sajnos az előbb említett felsőbbrendű célon kívül, alantasabb, a saját célom eléréséhez sem nyújtanak segítséget, de azért megtetszettek... és ráadásul elég jól sikerültek minden zavaró körülmény ellenére, vagyis már majdnem véletlen, hogy ilyen szépek:) jójó, legalábbis nekem tetszenek, amolyan szülői elfogultság.

2011. április 1.

kamu-falge (camouflage)

tegnap sorban álltunk egy hülye iroda ajtajánál postdoc barátnőmmel. utánunk érkezett egy köpenyes nő.
kitalálhatjátok: előttünk ment be az irodába. de nem is saját fellépésének köszönhetően, hanem az ott sorakozó emberek hasravágódásának következménye képpen.
hiába mondtuk, h héééé mi érkeztünk előbb, az előttünk lévő ember halálos nyugalommal közölte, hogy bizony a professzorasszony következik.
fogadok, hogy nem is volt professzor, olyan nővér feje volt!!!!!!
legszívesebben ezek után csakis a köpenyemben vonulnék végig az ilyen helyeken. végül is az van ráírva, hogy "dottoranda" (magyarul doktorandusznak megfelelő szó, a phd hallgató régimódi elnevezése). nem hinném, hogy egy olyan ember aki professzornak nézett egy nővért, értené, h mi az, hogy doktorandusz....és az o
lyan közel is áll ahhoz, hogy "doktor"
kár hogy undorítónak találom a köpenyt: mind biológiai, mind erkölcsi szempontból.

2011. március 31.

köpönyeg, minden, ami a köpenyhasználatról eddig nem érdekelt

nah, a közegben, ahol dolgozom a köpeny egyrészt arra való, h ne szutykoljuk össze a rendes ruhánkat mindenféle biológiai ágenssel és alkatrészeikkel mely lehet: dns/rns/fehérje/vírus/baci/élesztő/penész/emlős sejt/egér/páciens alkatrészek. ugyanilyen fontos szerepe az, hogy ne szutykoljuk be a kísérletet ill az egyik ágenst a másikkal csupán azáltal, hogy a ruhánkon marad belőlük egy icipici.
http://pottom-panna.blogspot.com/2008/12/mg-egy-lps.html
az előbbi okokból (mindkettőből!) kifolyólag a köpeny használata erősen korlátozva van a laborra, ill a különboző köpenyek a labor különböző részeire.
a köpeny naaagy zsebeiből és a hőszigetelő ill. takaró hatásából adódó előnyök ellenére a laborban dolgozó emberek általában alulhasználják/túlkímélik/hanyagolják eme remek viseletet.....valami furcsa okból a biológiai alapkutatásban nem cool köpenyben lenni.

az ipar más tészta, ott még gondolni is tilos arra a gyár közelében, h "áá nem veszem fel a védőruházatot" és ez természetesen nem tesz rosszat a terméknek sem.....

egyetemi vegyészlabor: felrémlenek azok az emlékeim, hogy a tüchtig hipózott, keményített bióóó elit nyafiköpenyeinkkel ellentétben a vegyészlabor köpenyeit a dicsőséggel arányos mértékben borították a mérgezőbbnél mérgezőbb foltok!
az igazán tapasztaltaknak és bátraknak rengeteg cucc robbant fel és ez életük végéig amolyan rangjelzésként szolgált.
nekem egyszer nemes egyszerűséggel eltűnt a köpeny bal ujja. a sósavra gyanakszom, amit a köpenyujjal töröltem le az asztalról(?! ójaj. de ez akkor nem volt kirívó-» még nagyobb ójaj) és mindez a mosógépben valami csodálatos módon eltűnésre bíztatta a köpeny ujját.....
egyszer pedig kigyulladt, és az előzőhöz hasonlóan megdobta a rangomat.

orvoskollégáinkra sem a biós sem a vegyész sem az ipar szabályai nem vonatkoznak. egyrészt mert egyik fura népség körében sem ismerek senkit, aki csak és kizárólag fölöslegesen vinne magával sztetoszkópot mindenhová!!!!!!
két részre oszthatuk őket: kutaóorvos
komolyan, nem látsz olyan kutatóorvost (akinek természetesen közük nincs a betegekhez) aki ne "viselné" jól látható helyen a sztetoszkópját.

páciensekkel dolgozó orvos. sokszor nem is hord sztetoszkópot.
na rá viszont erősen kéne, hogy vonatkozzon az, ami a biológusokra a laborban. ne szutykolják már össze magukat holmi vírussal, meg bacival mer jól összefertőznek mindent.
megoldás: hordják a köpenyt, nem is piszkítják be magukat, viszont le sem veszik a rendelő kijáratánál...vagyis magukat nem dzsuvázzák össze, de az egész környezetüket igen!
az elején nem értettem, hogy a menzán miért van kirakva a tábla, h tilos műtősmaszkban a menzára belépni....
láttam már olyat, aki a műtősmaszkját a nyakában hagyta és a fölött zabált. rengetegen kikötött műtősköpennyel jönnek be (hátulkötős) vagyis az lobog szanaszét, a kötözőzsinór meg követi őket a földön.
ennek enyhébb változata a sima fehér köpeny, amire ki tudja hány ember tüsszentett csak az elmúlt órában...de az ilyen köpenyér bizony nagyobb adag jár a rizottóból és több pármai sonka.
eltéveszthetetlenek.
mire jó még a köpeny? erre:



2011. március 26.

varázsdoboz

van egy elméletem. persze tesztelni nem tudom, de mégis látok összefüggést. tuti, h léteznek erre felmérések, meg nagy cégek tuti, hogy milliárdokat ölnek ennek a kutatásába. meg vagyok róla győződve, hogy a szgépes és videójátékok segítenek a problémamegoldásra való nevelésben.
kutatók között legalábbis elég erősen látszik a különbség azok között, akik kicsit "gondolkodtató játék"-függők és azok, akik messziről elkerülik a varázsdobozt.
már csak abból a szempontból is, hogy mennyire alkalmazzák az általa felajánlott lehetőségeket.
ez a személyes szerencsém/szerencsétlenségem.
olyan környezetben vagyok, ahol alig tudják bekapcsolni a gépet, így kitűnök minden billentyűkombináció használatakor...no comment, épp ezért senki sem stimulál és nem mutat trükköket pedig annyira szeretnék ilyeneket tanulni!
a környezetem lustának tartanak amiatt, hogy nem vagyok hajlandó kézzel megszámolni több ezer fénylő pontocskát a mikroszkóp felvételein, hanem egy erre a célra kifejlesztett programmal teszem meg...ha régebben ilyet mesélnek nekem, akkor röhögve tovább megyek.
persze ahhoz, hogy egy ilyen analízis jól működjön kell egy kis szgépfüggőség, nem lehet csak egy klikkel megoldani az ilyen feladatokat. épp olyan módon kell folyamatosan trükközni a filenevekkel(?!) meg a beállításokkal, ahogyan például egy közepesen könnyű tologatós játékban illik. azt hiszem kéne egy kis energiát fektetnem valami közepesnél kezdődő bonyolultságú logikai játék gyakorlásába.....

2011. március 16.

már megin kiközösített a labor

a vicc, hogy már megin nem tudom, hogy miért.
már máskor is túléltem, küldjetek egy kis energiát, hogy most is jól jöjjek ki belőle. ebéd közben eszembe jutott, hogy milyen jó lenne elmenni megin kollaborálni vhová.

2011. március 9.

hangolódás

szal visszaszámlálás indul, már be is csekkoltam, és kezdek ráhangolódni az otthoni dolgokra ugyanis a sejtjeimnek nem akarózott túlélni a kísérletig, így kis "kényszerszünetet" (najó, csak 8 órás munkanapokat) tartok, ami hihetetlenül jól jött. elvittem megjavíttatni a pipettáimat, felzárkóztam saját magamhoz az adminisztrációs dolgokban és végre láttam a barátaimat is....

2011. március 4.

casino

casino ejtsd: kazíno. azt jelenti, hogy zűrzavar, rendetlenség, fejetlenség...na ez tökéletes jellemzése a most kialakult helyzetnek a mhelyemen. tarts ki pankicsek, tarts ki...

2011. január 15.

köd a ködben

milánó időjárása nagyon konzervatív: ha egyszer elkezd esni/kisüt/eláll, akkor az úgy is marad legalább 3 hétre, de akár 2 hónapra is....ez a kellemes tavaszi időben nem gáz, de ősszel kifogtuk a 2 hónap esőt (téééélleg! megállás nélkül) aztán a havat (külön élmény egy olyan helyen, ahol még hírből sem ismerik a hótakarítást) aztán esőt és most meg a ködöt, így egymás után...
végülis a köd nagyságrendekkel jobb, mint az eső.
szegény kicsi magyar elmémnek azért elég nyomasztó, hogy hetek óta nem látok el 1 sarokkal messzebbnél nappal sem, este meg max 2 kocsi (mondjuk egymás mögött parkoló) távolságba.....
de ez olyan szimbolikus köd is, épp mióta köd van, minden nap, szünnapokat is beleértve, be kell jönnöm dolgozni, vagyis mióta visszajöttem pestről...:)

2011. január 12.

furcsa nap

átlagos napnak indult, de sikerült kiakasztani, az a durva, h még van mivel! pedig már felkészültnek számítok a velem való kiszúrás szempontjából. meglepődtem, de mégis sokkal érdekesebbnek találtam azt, hogy a puha ködben a szempillámra csupa csepp csapódott le, ami letörlés után szinte azonnal újratermelődött.

2011. január 11.

előadni

előadni sokat kell, de nem eleget, és soha nem a megfelelő formában.....
szóval megintcsak "nem lenne rossz ez, ha"..ez olyan tipikusan az intézetre jellemző dolog. miért kell egy egyszerű cikkelőadást intézeti szinten csinálni? miért nem kell az embernek sohasem előadni a saját munkáját? évente egyszer látnak az emberek akkor is csak úgy, hogy idegenek munkájáról beszélsz....

2011. január 5.

heló

hi, csönd volt, jó volt:) amúgy azért is mert, semmi különös