11 óra vonattal tök nyugiban

nem is tűnt annyinak...egy elég frankó kis három kocsis vonattal vágtunk neki az útnak, voltak kabinok meg értetlen amerikai turisták (akiket a sokcsomagos, kosárral felszerelt, bőrszatyros helyi nénik-bácsik simán kitúrtak a helyfoglalásukból, de minket nem sikerült, hehe mer bennem aztán igazi kelet, jójó, közép eu vér folyik) szóval, letelepedtünk, bele a másodosztályú, ám kopott "bársonyülésés"fotelokba (egy kabinban csak 6-an ültek, így tök kényelmes...) majd megin kiskori szokásomhoz híven, csak bámultam kifelé az ablakon. csodaszép vonatút, az a dal jutott eszembe, h "hegyek között völgyek között zakatol a vonat" már csak a nosztalgia kedvéért is. szervia, bocs szerbia természeti kincsei igencsak említésre méltóak. a vonat nem sietett, a végére 1 órás késést halmozott fel, ezen csupán a nyugat eu útitársaim csodálkoztak, én nekem az is csoda volt, h CSAK egy óra (a monor-nyugati vonalon 40 perc az normális, hátmég egy 10 órás úton, útlevélell.sel!)
de jobb is volt, h nem sietett, nekem ez így tetszik, jobban láttam a völgyeket.
montenegróban, azaz crna gorában (szigorúan magyar c-vel ejtendő!) egy szívárvány fogadott!! majd a podgorica előtti fél órát folyamatos hüledezéssel töltöttük, a vonat ugyanis nem a völgyben, hanem a tekintélyre méltó hegynek majdnem a tetején ment..majd jött a "bypass", ahogy igen kommunikatív sokcsomagos bácsi útitársunk (neki volt helyjegye!) nevezte. nem igazán folyékony, ámde tartalmas beszélgetéseket folytattunk, így esélyünk sem volt lemaradni a vonat völgyhídjáról, az ideális fotóhelyen is parancsra fotóztunk:D végül mégis eljutottunk Bar-ba, ahol már szagolni lehetett a tengert (este nem igazán sokmindent látni belőle). még be sem állt a vonat, ránknyitották a vonatajtót, h szállást és/vagy taxit kínáljanak. de nem kellett, a buszunk megvárt, azzal eljutottunk ulcinj-ba, ahol a szállásunkat természetesen túlfoglalták, de végül minden megoldódik alapon, lett szoba, zuhanyzóval meg internettel..