hogy is van az, hogy az olaszok önmaguk karikatúrái?

nem fogjátok kitalálni: sztrájkolnak a focisták!

lassan visszatalál mindenki a normális életbe

így lassan majd megint írok beszámolókat. most épp a szervezői kapaciásaimat fejlesztem. kéne egy kicsit a boszorkányságra is gyúrni, de tudósként arra nehéz ;) na csapos ki fogja magát okosodni.

nem szeretem

nem szeretem az aagusztust/algusztust.

felfoghatatlan

ez a svájc dolog elég emészthetetlen. a síkvidéki elmém nem bírja feldolgozni, hogy mi történik a simplon hágónál. átmész olaszo-ból svájcba. az épületek hirtelen csúnyák lesznek a természet, meg elbűvölő. emberrel csak elvétve találkozol, nyitva levő bolttal v akármilyen szolgáltató egységgel még véletlenül se. a felvonók még a nyár kellős közepén is 5 kor zárnak.

szerintem a svájci gazdaságot a felvonójegyek árai viszik....

persze nem csak ezekért kell kisebb vagyont kiperkálni, egy gyümölcslé és 3 csoki árából milánóban 4fogásos vacsi jön ki.

viszont oda és akkor mész biciklizni, ahová és amikor csak jól esik. szuperül karbantartott via ferrátákon kapaszkodhatsz. minden ösvény ki van táblázva. figyelem, az egyéb országokkal ellentétben az ösvényekre szánt időt jó kondiban lévő sportos testalkatúaknak szánták.

szemetet véletlenül sem látni. a kocsik pontosan az útra felrajzolt téglalapok közepére parkolnak.

ihatsz friss vizet, haraphatsz friss sajtot és gyönyörködhetsz a szebbnél szebb hegyekben és tavakban. éppen mint egy képeslapon. pontosan ugyanúgy.

oda fúrnak alagutat, ahová jól esik, de legjobban a négyezres csúcsok alá szeretnek furkálni. van olyan vonat is, ami kompként működik és személyautókat visz át az alagutakon.

az autópályán 70km-rel előre már fel vannak tüntetve az 1200 fős falvak.

fura érzés volt a jungfrau alatt lényegében órákig teljesen egyedül vonatozni, ami persze másodpercre pontosan járt..brig pályaudvarán a légy zümmögését is lehetett volna hallani, ha szabad lenne a legyeknek zümmögni.

majd milánóba érve sokkot kaptam. a viszonylagos üresség(aug!) ellenére zajrengetegben és fullasztó meleg párában fogadott a biciklim (jó, persze japánhoz képest kellemes tavaszi szellő, de mindig ahhoz kell viszonyítani, ahonnan az ember éppen jön.) lázasan bicajni nem volt épp jó érzés azon az úton, ahol 3 éve kikapták a táskámat a kosárból.

aug 15-én olasszal találkozni kész teljesítmény. a rendőrség és az orvosok is szabadságra mennek.

itt mindenki azt csinál, amit akar. ez jó annak, aki csinálja, de rossz az összes többinek.