Lefordíthatlanságok

három sz betűs szót emelnék ki, amit még körülírni is nehéz és sokáig tart olaszul.

szalonnasütés
szalagavató
szúnyogirtás

Mondok egy meredeket

már több, m két éve vagyok hivatalosan phd hallgató. évfolyamtársaim, évfolyamtárslétükből kifolyólag szintén ennyi ideje vannak hivatalosan beiratkozva. alma mater-ünk ügybuzgó (milyen hülye szó) titkárnői által féltve őrzött akták tanúskodnak erről. viszont ezek az akták annyira titkosak, hogy még nem készült el egy lista sem az összes hallgatóról, és azok elérhatőségeiről. körülbelül 30 emberről van szó, nem lenne emberfeletti teljesítmény. persze azt már meg sem említem, hogy a titkárnők nem beszélnek angolul, és semmilyen ügyintézésre nem hajlandóak!
a programunk vezetője meglepve kérdezősködött évfolyamtársam kiléte felől, amikor észrevette, h ő is benne volt a levlistában...

Milano da bere

ez a kifejezés képviseli milánó egyik jellegzetességét: az emberek mindig aperitivóznak, rengetegféle étterembe járnak, szórakoznak, a napi 12 óra stresszes munka levezetéseként. elég hamar sikerült felvennem ezt az életritmust, egyedül főleg könnyű megfeledkezni a főzésről..nade nem erről akartam írni, hanem arról, h mennyi milyen király hely van. ahogy szélesedik a látóköröm, úgy gyűjtök be sok rossz élményt is (ez minden területen így van) ennek főként éttermi vetületéről kívánnék szólni. egy helyen épp olyan hamar sikerül távoznia a kajának belőlem, ahogyan én távoztam az étteremből...
tegnap pedig, a kaja bár jó volt, a hely jellegzetessége, h lehet, sőt majdnem kötelező mogyoróhéjjal dobálózni. há ja. a héja nem fáj. de amikor magával a mogyoróval dobálnak, az már igen, méghozzá nagyon! meg amúgy is, hatvan kiló élelmiszert elpazarolni, hmmm, de az más diskurzus.
nem igazán kedvelem az ilyen dobálósdit, de a többiek igen jól szórakoztak egy darabig, és ez nekem is tetszett. én is önfeledten dobáltam, amikor meg elfogyott a muníció kapóra jött, h rám is dobálták: a mogyorót megettem, a héját meg tovább dobáltam.
aztán megjöttek az étterembe azok az elviselhetetlen 16 évesek, akik többszázezres gatyákban és napszecsóban szépen sorra célozták az emberek arcát tiszta erőből. udvarias felszólításomra, h legyenek szívesek legalább engem kihagyni ebből, nyilván kitaláltátok, h mi következett (persze persze tudtam én, de ha nem szólok, akkor ma meg azon rágnám magam, h megin gyáva voltam!!), na tehát az kövtkezett, h még édesebb szórakozást nyújtottam a tahókáimnak. és ekkor azt a következtetést vontam le, h ha ezt mások élvezik, akkor hagy élvezzék, de tegyék nélkülem. és nyilván nem nekem való az a hely, ahol ez elfogadott. szabad országban élünk, távoztam.
aztán persze mindenki elpanaszolta, h nekik sem tetszett, na jó, de akkor miért hagyták????? a többiek még bírták egy darabig, aztán elmesélték, h az egyik sudribunkó annyira begerjedt, h a félig megevett csülköt vágta vadidegenekhez. hát csak gratulálni tudok neki.

adós vagyok még pár bejegyzéssel

az elmúlt hét elég gazdagra sikeredett, ez onnan látszik, h nem volt időm írni. voltam gubbio-ban, ami umbriában van egy gyönyörű helyen, csak persze igen keveset volt időnk nézelődni, attól függetlenül megérintett a hely. van kb két képem, csak még nem töltöttem le.
aztáán lezajlott egy meglehetősen jóra sikerült egynapos kiruccanás a hegyekbe, ahol jót aludtunk a 13 fokban a gleccserkének kinéző vmi tövében a fűben majd a nap legvégére étteremkeresés ürügyén egy hegytetőn kötöttünk ki, ahol figyelemreméltó figyelemben és sültben részesültünk és medvével ijesztgettek minket. majd kiderült, h a főnököm egyszerűen hülye, de ezt úgyis mindenki tudja, akinek van főnöke. aztáán serényen előadást kéne gyártanom, de egyszerűen nincs kedvem. most megyek vmi fura és nagyon messzi helyre kajálni. jó estét mindenkinek.

szivárvány

eddig még egyszer sem láttam szivárványt milánóban. épp akkor bukkant fel, amikor a kedvenc labortársam (meg másoknak is kedvenc labortársa) búcsúzkodott. kicsit cscöpögős megható jelentet kerekedett belőle.

ollálláá

elhangzott a kérdés, amiről sosem hittem volna, h elhangozhat. "és te idevalósi vagy milánóba?" kérdezte egy tős-gyökeres milánói! hehe

már nem sokáig tart

az, h van írósztalom. mert ugyanis egy kaotikus helyre jöttem, ahol nincs hová tenni a scannert, meg a régi computereket (amiket kizárólag azért tartunk, mert van rajtuk egy-egy régi program, ami az újakon nincs telepítve!) és amég kevesebben vunk, m ahány laborasztal, addig a rengeteg nem működő nyomtatót és szgépet a laborasztalon tartjuk. és érkezik egy új szgép, és az is baj (egy új szuperszép, gyönyörű, hatalmas képernyőjű szgép), mert nincs hová tenni. és a kolleganőim meg amúgy laptopot akartak volna (közösnek!!!) na mindegy, a vége az, h a scanner az én írósztalomra kerül. ennyi. pá

4 és fél évesen a laborban

egy kisfiú keveredett közénk tegnap koraeste, kedves barátnénk kisfia és élénk érdeklődést mutatott a laboreszközök iránt. naná, csupa fura dolog van itt, amit máshol nem nagyon látni. senki nem akart válaszolni a kérdéseire, de amint az asztalomhoz értek egymásra találtunk! ő kérdezett, én meg minikísérleteknek beillő módon illusztráltam a laboreszközök használatát, pipetta, mikropipetta, színes pipettahegyek, mágneses keverő, hideg szoba, és szörp a sejtek számára (ő nevezte el a tápoldatot) mérőhenger, főzőpohár. teljesen belelendültünk, de a felnőttek leállítottak minket, mert már későre járt..

A liftben nincs tükör

ezt a múltkor konstatáltam, amikor azon kezdtem tűnődni, h a laborosok tényleg annyira el vannak-e fajulva, h a vész szemmosó palack melletti kistükörben nézegetik magukat. hát rá vagyunk kérem kényszerülve:)

a biciklizés mindenképp kalandos dolog

ha vki már megszokta, h autók között bicajozik, már egészen nyugodtan indul munkába. viszont a bicajozás mindig tartogat meglepetéseket. egyszer már jártam úgy, hogy egy bogárka nekemcsapódott, majd szorgos mászás után a melltartómban kötött ki. a józsef körúti autósok és járókelők örömére a bogárka egy érzékeny helyen is áthaladt, melynek következtében majdnem ledobtam minden felsőruházatomat, és élénk kutakodással vetettem véget a dolognak.
azt hinné az ember, h milánó faunája a szúnyogokban és a galambokban merül ki, de nem!! az élet mindenhol utat tör magának: ma reggel bepókhálózódott a bicajom. a forgalomban ezután vmi csikizte a bal kezemet, áá na itt kezdtem élénken magyar káromkodásokkal vegyes sikítozásba, melyet néha egy-egy "menj innen" tarkított. hogy aztán a bamba nézők is megértsék elkezdtem "che schifo"-zni (ez annyit tesz, h "fúj"). nem fokozom tovább az izgalmakat. a mai lecke során megtanultuk, h a biciklicsengő kiváló fülbemászófészek.
ez még egy olyan lányzót is meglepett, aki élete 22. éve előtt kizárólag a természet lágy ölén bicajozott.

úú, mingyár esik!

nagy zuhé lesz itt kérem szépen..

riviéra

erről a szóról csupán egy sok sok évvel ezelőtt hétköznap délelőttönként játszott szappanopera jut eszembe, amit egyszer valamikor nyáron néztünk diósjenőn. szóval a sorozatra nem is emlékszem csak a tengerpartra meg a medencére meg a dekoltázsra a főcímben.
most két, vagyis inkább másfél napos ízelítőt kaptam az igaziból. szerencsére nem voltak túl sokan, nem is volt igazán rekkenő hőség, és a tengerparton sem kellett sokat időznünk. a hely természeti adottságainál fogva kifejezetten gyönyörű. nagy hegyek és nagyon kék tenger. aztán van sok szép kisváros, meg vannak nagyobbak, pl nizza kifejezetten nagyváros benyomását kelti (franciaország ötödik legnépesebb városa, egyben garibaldi szülővárosa, tipikus franciaerkélyes párizsias-barcelonás hangulatú házakkal, tengeri reptérrel és gigantikus stranddal).
a határ mentén nem igazán érzi az ember, h már nem olaszországban van, csak akkor lepődik meg, amikor roamingra vált a telefonja és valaki le bonzsúr-ozza. nizza felé már nem mindenki olaszul beszél, és a cappuccino-t felváltják a baguettek. a bagettet csak hónalj alatt lehet szállítani, ha az ember bennszülött:)
az útból tanúlság: ponte (elnyújtott háromnapos ünnep) első napján nem elég reggel hatkor indulni, mert akkor csak 7 kerek óra alatt lehet megtenni egy háromórás utat...