2008. december 30.

híresek lettünk:)


ezzel a fantasztikus és művészi képpel:) lásd:
http://leiterjakab.blog.hu/2008/12/29/ferfi_noni

2008. december 25.

Egy rég nem látott barát


most aztán gondolkodhattok!

2008. december 23.

Abszintbar átikör

Földrengés

hazaértem, pihi következik, így lemaradtam az olasz földrengésről. húzom haza a böröndöt, rég nem látott iskolatársakat látok, ők is húznak vmit maguk mögött uolyan tartásban, m én. nem börönd, gyerek..megint öregszem.

2008. december 22.

2008. december 20.

Időjárásjelentés

Az alábbi képeken teljesen átlagos időjáráselőrejelzést láthattok, elég unalmas, a nyárról ne is beszéljünk

2008. december 19.

2008. december 16.

Most aztán ki kell engednem a gőzt

Akkor szeretném tudni, hogy ki is az a kedves ismerőseim közül, aki vudubabával mindenféle trükköket eszel ki azellen, h biciklivel járjak. Igen, sikerült neki, feladom, nem bírom, kikészültem.

Tehát: már mindkét pedált le kellett cserélni az elején (ki hallott már ilyet?), majd szépen sorban MINDEN elromlott:
a csengő először csak nem szólt, majd leesett(!) a dinamó csak nem forgott, a kerekek szép nyolcasok, a fékekről ne is beszéljünk.. már a hajtómű is lötyög 2 hónapja, sőőőőt a sárhányó is elgörbült (máig nem tudom, h hogyan), egy hónapja defektet kaptam a hátsó keréken.
A defekt után lásd a másik bejegyzést..szép új dinamó, új fékpofák, új hátsógumi, nyolcas kicentírozva.
DE. dinamó: 1 hét után megin nem megy. fékek: megint elhasználva. zenélő küllők (ez rossz jel, de legalább vicces). a gyönyörű kosaram, ami a bicaj extrája, kilukadt, mert beleraktam a nehéz lakatot és a huplinál átvitte! a csengő még szól, no comment.

Egyéb baljós jelek:
kétszer a szemem láttára akarták ellopni magát a bicajt, egyszer csak a nyerget akarták elemelni, a táskámat meg el is lopták.
Az sem könnyíti a dolgom, h hetek óta szakad az eső megállás nélkül, vihart is vészeltem már át, jégesőt is.
kétszer havazott is, igen a havazás alatt néha nem esett, ..betegecsén is éreztem már magam, terítettek már be tetőtől talpig vízzel a kocsik, de nem, nem adtam fel, csak mentem, mentem.
ma kész. újabb defekt. egyetlen dolgot akartam csinálni a héten: odaérni jógára. nem sikerült.

Azért gondolom, h olyasvalaki játszik vudusat, aki valahol szeret, mert minden szarság valahol jól sült el, például 1 defekt: metró közelben, majdnem este 8 kor, másik defekt: majdnem otthon. csak ijesztgetnek jobbról balról.
elég volt.

BikeMi

Újabb levelem érkezett. Az olasz oep-ben tett sikertelen látogatásom után hazaugrottam, a postaládában távolról számlának kinéző küldemény fogadott. És nem! A jó és rosszhíreket kiegyelítendő, megküldték a bike-sharing bérletemet!
Két hete létezik "bike-sharing" milánóban, ugyan használni még nem lehet nagyon mer nincs túl sok állomás és azok is csak a dóm körül. De azért vettem már előre éves bérletet (25eu!!) Amennyire bicikli ellenes város ez a hely, annyira kell az önkormányzatnak "pedáloznia", hogy a 2015-ös expo-ra valahogy emberi formába hozzák, élhetővé tegyék. Meg állítólag egy darab busz fenntartási költségéből az egész bicikliparkot fenn lehet tartani, a hülyének is megéri:)
A dolog elviekben ugyanúgy működik, m párizsban.
Van egy csomó állomás (párizsban minden sarkon, itt még nem) sok sok bicajjal. Fél óráig ingyen használhatod a bicajt, a legjobb: másik állomáson is otthagyhatod. Ha fél óra nem elég, v nincs kedved bcajt cserélni akkor 50 centet kell fizetni fél óránként, de max 2 óráig, utána bedurvulnak az árak.
Az egész arra jó, hogy sok ember használhassa őket, nagy legyen a "turnover". na meglássuk, h hogyan válik be ezen barbár országban, más városokban királyul működik..

2008. december 13.

Csak úgy beraktam, mer mindig is teccett

Ki díszít ilyenkor fát?

itt mindenki...és kb egy hónapig tartják meg (vajon miből van az a fa? nem hinném, h mindenki gyökereset vesz, meg amúgy se láttam még sehol sem karifát kirakva, hmm még utána kell járnom h hogy is megy ez)

2008. december 10.

:)


Milánóban a járdát nem takarítják, a kórház előtt sem..

2008. december 9.

Még egy lépés

a teljesen rendes élethez. Megkaptam a másfél éve igényelt névre szóló köpenyemet, amit majd nem nekem kell mosni! A legjobb a "padana everest" cégnév, a padana a síkság neve..

2008. december 7.

Esküdözés

Már megin egy...mi? hát esküvő! aszondják, h az összes kutató magányos, súlyos személyiségproblémákkal küszködik, ezért az ilyen intézetek egyedülálló harmincasok negyvenesek, gyerek után áhítozók társaságává alakulnak, ahol a fent említettek azon rágódnak, h lámlám a családi élet nem fér össze a kutatással.
na a mi intézetünk nem ilyen. épp az ellenkezője. minden harmadik nő terhes a folyosónkon, vírusra gyanakszunk....ilyenkor megnő természetesen az esküvők száma is.
megin egy olasz esküvő, a múlt heti leánybúcsú ürügye férjhez ment. annak aki olvasta a leánybúcsú leírását nem lesz meglepő, h micsoda helyen volt a dolog, csillogás villogás, méteres torta, hatalmas kastély, szökőkút, pezsgő, alkohol, alkohol:) a képen nem fáj a hasam, csak nem tudtam behúzni mer pizzát ettem előtte. a képen Stefano, magam, Deni. Még fotók itt:
http://picasaweb.google.com/churrina76/MatrimonioRaffa#

2008. december 4.

Zavar

Kilépek az intézetből és két hatalmas bmw van kiállítva (kivilágítva, feliratozva: onnan tudom, h bmw:)) az épület előtt a kapun belül. Hogy miért vannak odatéve, az nincs kiírva, megesz a fene.

Dolgok

Ma reggel megin a biciklisútra parkoltak, kersztben. De ma nem volt időm a népnevelésbe burkolt kiboruláshoz.
A pirosnál egy bicajos bácsi jó nagyot köszönt, visszaköszöntem, sőt még mosolyogni is próbáltam. Majd lehagytam, de utána utolért és mivel látta, h nem jó a "hajtóművem" (lötyög a nagy fogaskeréknél vmi) és odakiáltotta, h a Fulvio Testi úton a 64-es szám alatt van egy nagyon jó műhely, ahol azonnal megcsinálják, ha esetleg nem tudnám, h hol van........
őrület:)

2008. december 3.

Nem tűntem el

Csak épp nem vagyok expresszív hangulatban. Semmilyen hangulatban sem vagyok:) Viszont jó, hogy december van, szeretem, hogy december van, mert szerintem szép szó és nem a karácsony miatt (mer már megin mindenki stresszel, h hű milyen jó ajándékot kapsz tőlem, hát én nem veszek semmit senkinek). és épp elállt a soksoknapos ömlő eső, ami mindenki hangulatának jót tesz. Ja és pénteken az egész labor a koll esküvőjére megy, és még ruhát kell vennem, kérek javaslatokat!

2008. november 28.

Havaseső

Havaseső esik, de a park azért átmenetileg fehér! egész téli hangulat lett, őrület.
Adalék: a havasesőre nincs olasz szó, nekik ez is hó:D jójó, az eszkimókhoz képest mi is le vagyunk maradva.
Update de van: a hatodik ember akitől megkérdeztem ismert rá egy szót: acquaneve(vízhó), újabb update: a forrásomon kívül ezt a szót senki nem ismeri, ma január 10-én hivatalosan abbahagyom a kérdezősködést.

2008. november 27.

Végre nem vagyok törvényen kívüli

Hihi, eddig sem voltam, csak épp nem volt rá bizonyítékom, most íme, van egy igazi olasz hivatalos, pecsétes, fényképes dokumentumom. Furcsa, h itt ez igazából egy darab papír félbehajtva, nem kártya, nem könyvecske...és a személyi adatokhoz nem írják be a "zanyjanevét", de a foglalkozást, szem és hajszínt és a magasságot igen.

Táncitánci

Szerda este, milánó, mtársam leánybúcsúja. helyszín: a "fighetto" jelzőnek legmegfelelőbb hely. bejáratnál fekete nagydarab ember, udvarias (itt mindig feketék a biztonsági őrök, miért?). megkérdezte, hogy foglaltam-e helyet, erre elég volt igennel válaszolni, valószínű nem látta, h bicajjal érkeztem:)
A fighetto különben a nagyon sznob, nagyon divatos, nagyon "megcsinált, jólfésült, szabályos" emberek helye, ahol "kulúráltan" érzik jól magukat: tánci (egyet jobbra, egyet balra) közben lenézően méregetik egymást.
öltönyös vén kujonok, kiplasztikázott száz éves nők, és egy kevés elit(!) önértékelési gondokkal küzdő fiatal gyűjtőhelye.
20 helyet foglaltak a csapatunk számára, erre 10 széket adtak. később érkeztem: hely nuku, senki nem kérdezte, h kérek-e inni. nem kértem (10eurós sör nem ízlik annyira):) De mivel svédasztal jár mindenkinek, ingyen ettem két hatalmas tál finom tenger gyümölcseis rizottót, majd élőzene, majd dj stb, szóval elmondhatom, h átvészeltem egy cent elköltése nélkül az estét! pont egy ilyen "exluzív" helyen!
Kiegészítő a székes sztorihoz: a csapat oda akart húzni még egy széket (mivel eleve nem volt elég!) : NEM ENGEDTÉK, mer h az egymás hegyén-hátán levő székek nem elég elegánsak (de az egy széken ketten ülő emberek igen..)
Ruhatár: naggyon ajánlott, mer a kabátok a székeken nem elegánsak. na ha ezt megfogadom, akkor nem történik meg a következő:
Nőci táncol, röhögcsél, pasi kiveri a kezéből a pezsgőt, rá két kabira, az egyik az enyém volt (még jó, h nem a sídzsekimben mentem), a kabit valamiért kifordítva tettem le, csak a fekete selyembélés látszott. Odamentem, kérdeztem, h van e zsepijük, h megtöröljük a kabimat. Erre a pasas odaadta a névjegyét, h küldjem el neki a tisztító számláját!!! hülye arcot vágtam....

2008. november 24.

Hóhahóhahó

ma esett a hó, minden túlzás nélkül. csak épp 2 sec alatt elolvadt, nem baj, az elmúlt két év rekordját így is megdöntötte.
van egy filizófikus kérdésem: csokipuding tejszínhabbal a tetején hosszú pohárban az esselungában mintegy 19 centért beszerezhető, egyesével, nem leárazva. ha ezen még keresnek is, miből van ez előállítva? egyébként egész finom....

2008. november 23.

Ragyogó sarkvidéki napsütés

Hihetetlenül szép idő volt ma, ilyen is van! szikrázó napsütés, finom friss levegő, kristálytisztán láttuk a hegyeket (olyan, mintha tök közel lennének, meg akarom minden áron fogni őket). Mivel a hóig nem jutottam el, és nem volt túl sok időm, maradt Lodi, egy közeli kisváros. Még mindig nem tudom felfogni, hogy hogyan van ennyi kisváros, telistele műemlékekkel helyi hagyományokkal stb, minden 10 km2-re akad egy ilyen, végül is jó, mert akárhová megyek, nagyot nem tévedhetek....

2008. november 22.

Lustaság ("a térfogat az nem finom!")

ennek eredményét itt láthatjátok


édibédi cukika

mindig nagyon nagyon komoly vagyok és sosem, még álmomban sem gondolnék gyerekállatokra, hiszen annak nincs értelme.
http://www.repubblica.it/2006/12/gallerie/ambiente/nature-best-photography/3.html

2008. november 21.

Már régen írtam

Megvagyok, köszönöm, csak el voltam havazva eddig. Túl vagyunk a tumor immunológia kurzuson, ami érdekes volt (idén az első a nyolcból!), meg túl vagyok egy tizenkét órás, munkanapon véghezvitt alváson, megjött a hideg és állítólag hvégén havazni fog (na ezt megnézem..) és ezért mindneki be van tojva, ahelyett, h örülne:)
Emellett volt egy afférom "helybéliekkel", kiabálásba torkollott..kiborultam, de már jól vok. Attól félek, h újra belehergelem magam, ha leírom:) na majd ha leülepedett.

2008. november 17.

Mi mindent csinálhat az ember alvás helyett

Natehát csupán nyomdafestéket tűrő dolgokra gondoljunk: például alvás helyett bulizhatunk, de ez már elcsépelt. Viszont a Bp-bergamo repjárat új menetrendje ráébresztett, h ha az ember egyszerűen négykor kel pesten akkor milánóban simán beér dolgozni!

2008. november 12.

Sötét

Már négykor mehetnékem van a munkából....és reggel f8 még teljesen hajnalnak tűnik. Visszakaptam megjavulva a bicajt, vagyis majdnemhogy visszavásároltam, mer majdnem annyiba került megjavíttatni, m amennyiér vettem. Ma kori: lehet fogadni, h mim fog jobban fájni az ülepem, vagy a csuklóm:)

2008. november 8.

Milánói tartózkodásom nagy napja

A szombat reggeli postával érkezett. Már lemondtam róla. Két éve áhítozom érte. Ő az, a levél, mely kimondja, hogy bejegyeztek milánói lakosnak. Így kapok eü ellátást, vagyis nem kell rimánkodnom, h ó jaj, csak meg ne fázzak nagyon, mer akkor mi lesz...Szavazhatok a követségen és hasonló nem túl bonyolult dolgok. hihetetlen....épp mire lejár a szerződésem:)

2008. november 7.

az új barátom, Igor

Igen, ott kezdődött, hogy defektesen hazametróztattam a bicajt (mer ugye azt itt lehet hétköznap este 8 után, hvégén egész nap). Majd felkerestem a legközelebbi műhelyt és szépen felsoroltam a bicajom bajait. Igor elékpedve nézett a lista hosszúsága miatt, majd kedvesen figyelmeztetett, h ennek bizony lesz ára, még ő akart a centírozásról meg a dinamóról meg a csengőről lebeszélni, de nem hagytam magam, egyszer élünk (és nem akarok minden héten biciklit javíttatni)! A gumibelső és külső (mi annak a neve?) cseréje elkerülhetetlen volt immár...
Majd mikor mindent megbeszéltünk, elkérte a telefonszámomat, hátsó szándék nélkül, ír sms-t, amint kész van vele! SŐŐŐT kaptam ingyen cserebiciklit a kieső időre!!! úristen, még vannak civilizációs maradványok ebben az országban, persze Igor nem milánói, ahogy a neve is sejteti:D

2008. november 6.

Berlusconi aszitte, h Obama jól le van barnulva!

Kipukkadt a kerekem

Nem hiszem el....ááááááá! most metrózhatok a bicajjal hazáig és kereshetek vkit aki megcsinálja..

2008. november 4.

Ma nem jött fel a nap

Szakadó eső, sötét, mindenki depressziós, egymás után kiborulnak az emberek. Szép hónap a november. Viszont még nincs fagyosan hideg, még szerencse.

2008. november 3.

Éljen az essső

Igenigenjesssz, ma kipróbálhattam a szupervízálló nadrágomat és a cipővédőmet szuper, szakadó esőben hülyén kinézni nem gáz, és szárazon megérkezni élmény! Elégedett vagyok.

2008. október 31.

Vécékefe

Az ikeában tett határozottan hatékony látogatásunk ismét szókincsbővülést eredményezett. Megtudtam, hogy a vécékefét "söprűcskének" nevezik. Ja és olyan flancosat sikerült kifogni, hogy az összeszereléshez még csavarozni is kellett! Azt hiszem a kindertojás és az ikea hasonló módon szerez örömet az embereknek.

2008. október 30.

Szociális érzékenység

Ma életemben másodszor döbbentem meg, hogy mennyire kemény egyes rétegekben a szociális érzéketlenség (miért van szükség mozgássérült parkolóra, miért van szükség a hátrányos helyzetűek foglalkoztatására stb) huhh, most mit mondjak, egy országban, ahol végre vannak ilyen civilizációs kiegészítők, éppen itt!

2008. október 28.

Mit csinálsz, ha vízes az ülés?

Hmm, van egy nő, munkába menet láttam. Eddig minden lelkiismeretfurdalás nélkül hülyének néztem. Állva biciklizik, teker kettőt, majd gurul. Megin teker kettőt, megin gurul, teker, gurul, teker, gurul. Ezt nézni kifejezetten idegesítő, így, még amikor nem is mennék gyorsabban, akkor is kielőzöm. Szépen lehagyom, eltávolodok a messzeségbe a kikényszerített sebességbeli fölényemet kihasználva. De ő nem adja fel, teker gurul, teker-gurul áááá, és micsinál a pirosnál? teker gurul teker, átmegy a kocsik között, én meg kétségbeestten nézem, hogy hagy le, halálmegvető bátrosággal a kocsik közé vetvén magát, amikor már aszittem, h sosem látom többet. Majd egyik reggel megint febukkant, ahhhhhhh, fénysebesség! huhh, ilyen ingerrel nem kezdhetek napot.
Ezen mégis túltettem magam. Ma viszont esik az eső. Jógára menet csak a vékony tornanacim volt rajtam így nem igazán volt ingerenciám rátelepedni a hideg vízcseppekre, állva bicikliztem és bekattant a kép, teker gurul stb. Gondoltam, h most kicsit át fogom érezni a helyzetét stb, de még így sem bírtam, ááá, remélem nem fogok ezzel álmodni. Hogy lehet, h egy ilyen hülyeség ilyen mély nyomot hagy bennem, mér érdekel egyáltalán, és főleg mér irtózom tőle?

Látogatók

Igen furcsa, hogy megin "egyedül" maradtam, mer amikor olyan emberek jönnek, akikkel mindig is sok időt töltöttem, akkor a tudatalattim asziszi, h itt is maradnak!

2008. október 27.

Ki gondolta volna?

hogy az egy hétből tíz nap, a tíz napból két hét, a két hétből pedig ki tudja, h mennyi lesz fürdőszoba nélkül....ahhhhhhhhh és ezért fizetünk nem csekély lakbért!!!!! és egyelőre úgy néz ki, h az akasztókat a törölközőknek ill a vécépapírtartót nem szerelik vissza, persze ezek luxustárgyak, nem baj, majd veszünk tapadókorongosat, ami rendszeresen le fog cuppanni, így legalább nem fogunk unatkozni.

2008. október 24.

Bocsi, de megtetszett

most 1 napig szabad ilyen dolokkal is foglalkoznom, túl vok a labm-en, medicsértek, úh ma jól alszom:)
http://index.hu/tudomany/orrsz1023/

2008. október 21.

egy év és négy hónap

ez az ügyintézés felezési ideje milánóban, vagyis az állandó lakcím iránti kérelmemet ennyi idő alatt dolgozták fel, és még csak a felénél járunk:) Igazából a legjobbkor jött léltektani szempontból, éppen, amikor nem számítottam rá! Ez még azt is jelenti, h mire elmegyek innen éppen lesz lakcímem....

A labmeetingre készülés mellékterméke

felfedeztem egy programot a gépemen....

2008. október 15.

A járdán nem szabad biciklizni

Ez igaz, nem lepett meg. Viszont ami meglepett, az a biciklisrendőrök léte! Meg szegények, nem tudják megállítani a járdán motorozókat, így velem kénytelenek elűzni az unalmukat. Az egyetlen emberrel milánóban, aki megáll a pirosban bicajjal, sőt a kanyarodó sávban is hagyja az autósokat. Hiába, így meglepem az embereket.

Tévéfilmsorozat készül

Az intézetben fogratnak....hihetetlenfantasztikus teleregényt. Egy kutatóorvos kutatását külföldön abbahagyni kényszerül pü okok miatt, majd visszatér olaszo ba, és itt felfedezi a leukémia egyik fajtájának gyógymódját, és milyen véletlen, a bnője pont megbetegszik ebben a betegségben és meg tudja gyógyítani.....
Arról biztosan nem szól a film, h eredmény nélkül évekig hétvégén dolgozni micsoda öröm.

2008. október 12.

Lusta délután, két hét fürdőszoba nélkül

hmmm, szép napsütés, lustizás, halk zene, bökkenő: két hétre víz nélkül maradunk a lakásban a tulaj hibájából, aki elsumkolta a javítást tavaly, úh idén a dupláját kell fizetnie nekünk meg nem lesz hol pisilni!

2008. október 7.

Bürobürokrácia

Van egy kurzus, okt 8-10 ig meghirdetve. Miért hetedikén derül ki, h a diákoknak hetedikén is kell(ett volna) menni?

2008. október 6.

Kezdődik

Megjött a hideg, a lakásra ezután is érvényes, h ahány fok kint, annyi bent. Csak ehez épp kevésbé vagyok szokva, m nyáron..az intézetben meg még mindig tartja magát a 30 fok, élmény megérkezni egy kiadós tekerés után a száraz szaunába! Indok: a szomszéd kórház épülettel egybe vagyunk kötve, vagyis ezér kell állatul fűteni a csizmában és garbóban érkező munkásnépre, ezér musz minden ablakot nyitva tartani! Így tessék nem megfázni! Trükk, itthon egyszerűen nem kell levenni a kabátot és a cipőt, pokróccal így már el is viselhetp a dolog:)
Ui, hogy a fenében tud rendesen megélni egy átlag olasz család? Lakásárak, orvosárak, iskolaárak hihhhhetelen drágák.. egy fogorvosi kezelés ezer euró is lehet!!!! Egy normál havi fizetés! huhhhhhh

2008. október 1.

Néha elgondolkodom

igen, ilyen is előfordul. Főleg akkor, amikor például kis mikroszkóp fedőüvegeket körömlakkozok, mit tegyek, ezért fizetnek.

2008. szeptember 29.

Riva

Voltam Riva del Gardán megin, a konf uolyan volt, m tavaly, csak több ajándékot és sokkal kevesebb kaját adtak. A legjobb része az volt, amikor véget ért és a kedvenc rivai éttermemben kajáltunk. Majd hazafelé mázlimra fuvarom és társaságom akadt, még az arco-i várat is megnéztük, majd lopok netről képet hozzá. Most épp azon gondolkodik a szervezetem, h meg legyen-e fázva, v sem, ja és biztos, ami biztos, még mindig van egy szúnyog a szobámban!

2008. szeptember 23.

Sok sok utazás

Egy a közös minden útban: akárhová megyek, a dermesztő hideg elől menekülő szúnyogok a meleg (na azért nem fűtött...) szobákban találnak menedéket és könnyű táplálékot.

2008. szeptember 22.

2008. szeptember 21.

Idióták

Figyelem! ezt a liftet kizárólag szemétszállításra lehet használni....avagy ebédreigyekezeti csendélet(vagy hangélet: a képen látható nem-én lány, állandóan oribál)
Apropó: micsoda nyakam van, bármelyik bodybuilder megirigyelheti!!!!

Agymosáás

megmostam az agyam, három nap alatt csak és kizárólag 3 féle sejtről hallottam, amikről eleve nem is tudtam, h léteznek, egyszóval fantasztikus jelentőséggel bírnak az életemre nézve.. állandóan elaludtam az előadáson, ráadásul be kellett ma vasárnap jönnöm a laborba.....
ezenkívül volt egy előadás, amit egy templomban tartottak!!!! íme a bizonyíték

2008. szeptember 16.

Párizs bicajjal

Hétfőn hajnali fél ötkor keltünk így tizenegyre már a laborban is voltam. Összesen három óra jutott alvásra, hat és fél utazásra, és 7 óra 85 darab vial (sejttároló csövecske) lefagyasztására, úh természetesen a végére már hallucináltam és el sem akartam hinni, h hajnalban még a diadalív körül bicikliztünk. Viszont pár bizonyíték maradt: metrójegyet találtam a zsebemben, illetve egy mennyei ámde félreérthetetlen szagú, ill szagintenzitású sajt terrorizálta a labortársaimat.
Rengeteg mindent láttunk a hétvégén, az egészet biciklin jártuk be, úh képeket nem sokat csináltam, viszont az egész város beleégette magát a fejembe. De azért arra a párra amit csináltam érdemes vetni egy pillantást:
http://picasaweb.google.com/lukacsanna/PRizsRViden#

2008. szeptember 12.

Irány horány Párizs

Volt egy úr, lakhelye Párizs,
rászóltak: „Fogyjon le máris.”
Onnantól nem evett
feltéthez köretet,
„Pá, krumpli – mondta - és pá, rizs!”
(Varró Dani)

2008. szeptember 10.

Amikor már kifelé mászunk a gödörből, na akkor...

tegnapi esmeményeket konkretizálva: késelés történt a házunk mögött fényes nappal, reggel fél kilenckor, még jó nme járok ilyen korán dolgozni...ez estére derült ki erre nem igazán könnyű szívvel alszik el az ember. már csak a zuhany, fogmosás és irány az ágy: fekete árny köröz a fejem felett! BEJÖTT EGY DENEVÉR és egyre gyorsuló ütemben rótta a köröket a fejünk felett, megőrült, én is megőrülök.......huhhhhhhhhhhhhh

2008. szeptember 9.

43 szúnyogcsípés

ennyi van a két lábszáramon, az olaszultudóknak:
http://www.repubblica.it/2008/09/sezioni/cronaca/accoltellatore-milano/accoltellatore-milano/accoltellatore-milano.html
nem megijedni kéretik
és molesztálták a bicajomat, el akarták lopni az ülésemet!! de volt rajta egy kb félmilliméteres lakat....ez eltántorította őket

2008. szeptember 8.

Szeptemberi életképek

majdnem megfőttünk a melegtől firenzében, de aztán ott voltak a hegyek, akik megmentettek minket! majd meglátogattuk a gyermeket, aki az őt körülvevő három nyelv közül nem tud választani. ma nem lettem keresztbe lenyelve egy bizonyos főnök által, viszont elszállt minden motivációm, de remélem, h még a héten eljutok egészen párizsig és vissza is. addig is ismét palacsintába temetem bánatomat.
ja és igen, újra láthatjátok az utazósnaptárat, enyhülő paranoiám jeleként, és főként azért, mert megint követhetetlen időszaknak nézek elébe és magam sem tudom, h mikor-merre

2008. szeptember 4.

napi bölcsesség

ez lenne az: az ember legszarabb napja nem esik egybe a legdepressziósabbal. ma ugyanis a világ legszarabb napja volt, de szerintem még nem jutott el az agyamig.

2008. szeptember 2.

8 nap alatt 5ször a reptéren

kicsit sokra sikerült, végül úgy éreztem, h nem is lenne igazi nap, ha nem kéne kimennem....
de azért értelme volt, nézzétek:
http://picasaweb.google.com/lukacsanna/ParmaSzNei

2008. augusztus 23.

Lélegzetelállító

A maihoz hasonló estén kezdtem el a blogot

most is itthon írok. Különbségek azért akadnak. Ha jól emlékszem, akkor épp nem mentem el szórakozni és végül úgy döntöttem, h a hideg ellenére azért átszelek a városon. Most meleg van, jól esett hazabiciklizni a "szórakozásból". hová is mennék most? Mennyivel érzem jobban magam azzal, h teljesült a szórakozás utáni igényem? hmm nem sokkal. Olyan ez m a mekdonáldsz, amikor még nem illett olyat enni (pénhiány v sznobizmus) akkor kívántuk. Most, h mindig megvan, hányhatnékot kapunk a nevétől is.
igen szépen látszik a kapuk árnyéka.

2008. augusztus 22.

pcr és vízilabda elődöntő

rohangálok a pcr gép és a szgép között, folyamatosan frissítem a bönygészőt, hajrá magyaróóóóóóóóóók

2008. augusztus 20.

bicikli

igen, megszerettem az újat, átesett egy éjjeli és egy vízibiciklizésen is, bevált:D

2008. augusztus 17.

Goran Bregovic és Gypsy Sound System

Mi teccett a legjobban odakint? hát ezek, nem lehetett nem folyamatosan ugrálni... főleg, amikor a gypsy-k havannagilát énekelnek, ez ám a királyság, hatalmasat tombolt MINDENKI!

2008. augusztus 13.

hálidéj

nátha ezerrel, lustaság fél egészség. olimpia, sok külföldi a szigetre siet. palacsinta, bürokrácia. hangoskönyvön hangosan nevetek a buszon, hülyének néznek. nem először, nem ok nélkül.
ui.: "A magyar Írók Szövetsége aláírásgyűjtést kezdeményezett az analfabéták bosszantására" (a forrás megtalálásáért jutalompuszi)

2008. augusztus 6.

Colonne di San Lorenzo

van egy nagyon romantikus hely milánóban, esténként kitesznek egy nagy térre sok asztalt és ingyentársast és ott lehet lődörögni, leülni a földre a meleg kőre, majd amikor elpakolják a társasokat, az irányítást átveszik a gitározó fiatalok, tiszta hippi, jó móka, tegnap háromig maradtunk

2008. augusztus 4.

és közben a víziparkról meg megfeledkeztem

el is felejtettem a nagy ijedtségben, h milyentökjó volt a vízividámpark

Lehet, hogy eddig unalmas volt az életem?

mert most nem az, erre a lakatost várván töprengve
ébredtem rá, ó, hogy vajon kinek volt szüksége a vizes törülközőmre és a 4 eurós strandpapucsomra? és mehetek vissza a boltba újravásárolni a vadiúj akciós fürdőruhámat (50% és mivel 2x veszem meg, uolyan, mha normál áron vettem volna) és miért olyan idióták az edzőtermemben, hogy a bérletre ráírják
az ember lakcímét? mer emiatt mingyár kiderül, h hányszáz euró pluszköltségem lesz, na jónapot

2008. augusztus 2.

Baj van az élesztővel

A hülye élesztő ahelyett, h kenyeret élesztett volna, úgy gondolta, h milyen jó lesz nekem a sejtjeimet összefertőzni, szuper, a legkényesebbeket, ugrott a kísérletem, mindent kezdhetek előről, a főnököm kinyír stb, ja és egyébként megint szombat este vagyok bent,  és minek?

2008. augusztus 1.

John Lee Hooker és Dvorak

Hogyan kerülnek össze? Betűrend szerint egymás után vannak az előadók az ipodomon. Kicsit morbid kombinációnak tűnhet, viszont tegnap nagyon beletalált a hangulatomba, John bácsi meg majdnem lelki társammá avanzsált, de csak majdnem, mert akkor jött a sok szusi! nyami nyami, végül is nem tudom hány kalóriát éget el 30km bicaj városban, talán a vacsora felét sikerült ledolgozni

2008. július 31.

Meg vagyok áldva

mostanában főleg lakótársakkal:D

2008. július 27.

Figyelem, figyelem

szóóval itt a már említett 1.0 verzió, a képeket minden nyelven meg lehet érteni:)
http://esof2008.googlepages.com

Az alkotó pihen

Készül a művem Barcelona-ról, egyelőre az angol verzió, mivel azt sokkal többen megértitek, egyelőre a hétvégém ennek jegyében telik, meg annak jegyében, h a jógatanár annyira segített az egyik pozitúrában, h még most is érzem az egész vállamat! (nagy terpeszállásban előrehajolva, hátrakulcsolt, kinyújtott kézzel kell lenni, a cél: a homlok és a kézfej leér a földre, na ő lenyomta nekem)

2008. július 25.

indiai kézírás a vegyifülke oldalán, igazi logi-sztori live!

hogyan kerül a vegyifülkénk oldalára celluxszal rögzített papírra golyóstollal írt indiai szöveg?

1 a fülke mellett van a két láda amibe a műanyagot ill a papírt gyűjtjük.
2 a felülemlített két ládát mi ürítjük ki, mert az intézet nem differenciál
3 az intézetben minen nap takarítanak és kiürítik a szemetest
4 olasz felirat ellenére kiürítették a szelektív ládákat is
5 kiderült, h a bácsi, aki a ládákat üríti pakisztáni és nem tud olaszul olvasni
6 vajon így megérti?

Augusztus van majdnem

A város kiürül, csak az aberrált emberek maradnak. Ennek előjeleit látjuk már, reggel meglepetést találtam az utcán kikötött biciklim kosarában, egy hogyismondjamvideókazetta volt. Kérdem én, ki használ manapság videókazettát? és mért pont az én biciklimen kell felejtenie?

2008. július 23.

back to life

itt vagyok, megvagyok, jól vagyok, viszont ha becsukom a szemem, a güell park barlangjait látom! nem tehetek róla:)

2008. július 17.

Zsúfoltság

Igencsak zsúfolt a mai napom, de eddig eléggé meg vagyok vele elégedve.
(boldog évfordulót!)
voltam az egereknél, majd mikroszkópoztunk és ilyen tökjó képeket csináltunk:
a piros a vizsgált fehérje, szakmai titok, hihi
alapállapotban a sejtek citoplazmájában van, stimulálás után meg bemegy a sejtmagba, nagyon cuki!

2008. július 14.

fázom 26 fokban!

ezt is megértük

2008. július 12.

Úgy érzem, vonzom a jégesőt. 5cm átmérő, sávos szerkezet.

2008. július 9.

Tessék jobbra tekinteni

A mai napon a Deni (akiről egyetlen kép sincs persze) spontánul kattintgatott a fényképezőjével az intézetben. A jobb oldali menübe kis diavetítést raktam be ízelítőnek, rákattintva egyenesen Ana albumjához juthattok. (megfigyeltem, hogy minden képen tökre fel van húzva a vállam, pont mint élőben!)

Feeling

yeah, hazafelé spanyol nyelvleckét hallgattam: ingyenes ipodra tölthető 15 perces leckék. "-hogy vagy? -jól. és te hogy vagy? jól, kösz." majd ugyanez ezerszer:D jó móka

2008. július 7.

Bilabiális apporximáns

naigen, elkezdtem megnézegetni a miniszótárban az alapdolgokat, mindez a nemzetközi fonetikai társaság által egységesített fonetikai jelek, ezentúl pedig maga a fonetika tanulmányozásába torkollott. nem is hittem volna, h egy árva "T" betűt ennyiféleképp lehet kimondani. ez bizonyára a szakirányú végzettséggel rendelkezőket nem lepi meg, de rám nagy meglepetésként hullott. pedig csak arra voltam kíváncsi, hogy a v-t azt b-nek mondják-e..

2008. július 6.

Fog-e esni?

Vasárnap, felhős idő, a laborban vagyok és be kell látnom, hogy pont ugyanaz a ruhám, mint egy héttel ezelőtt. Fog-e esni?
Más: van csudijó útikönyvem és minituristaszótáram, Barcelona, jövünk!

2008. július 3.

Alapfelszerelés

Akinek az a hülye ötlete támad, h idejöjjön nyáron, annak a minimumcsomagjában ez kell, h legyen

kötelező:
izzadásgátló dezodor
szúnyogriasztó krém/spray (nappal is)
eső elleni védelem
könnyen száradó cipő (vízállóságra esély sincs:))

ajánlott:
szmog elleni maszk
lakat a tornatermi szekrényhez

opcionális:
fehér bőrűeknek: 50-es napkrém (felhős időben is)
sötét bőrűeknek: 20-as napkrém
bicikliseknek: sapka+napszeműveg, villogó, pumpa
jógafelszerelés
pár kinyomtatott cikk alibinek
vész esetére: könyv+ipod

na vajon miért ekkora táskával járok?

2008. július 2.

Repeta

tegnap már rutinos felhőszakadó voltam, a jég viszont váratlanul ért. Nagyon szép centis darabok bombáztak, úh menekülnöm kellett:) egy biztos helyen viszont nézegettem őket, hihetetlenül szép lapított formájuk és réteges szerkezetük volt. Az átlátszó vízszintes sávokat fehér síkok választották el, néha egészen sűrűn, pl negyed-félmiliméteres sűrűséggel! Néha a szem fele fehér, másik fele átlátszó volt, na legalább vmi érdekes a sok víz között. Olyasmi, mint a képen a jobbról második.

2008. július 1.

Miééért?

Miért nem olvassák az emberek az email-jeiket, és főleg miért nem azok, akiknek ez a hivatalos elérhetőségük, és miért van az, hogy a konferencia előtt két héttel derül ki, h nincs szállásunk az előbb említett hibából kifolyólag? most fel tudnék robbanni!

2008. június 30.

Vízibicikli

Nagynagy vihar volt tegnap. Pontosabban ítéletidőként írhatnám le, ilyennek képzelek el egy hurrikánt:)
A laborban dolgoztam vasárnap este, mint azt már megszoktam, 8 felé úgy gondoltam, h csatlakozom a többiekhez, akik a dómnál nézték a döntőt, az ég felhős volt.
15 p bicaj után beborult, éjszakai sötét lett, sötétlila felhők alatt vonultam. ÁÁÁ ez csak ijesztget:D, majd elkezdett csöpögni: kopp....kopp....kopp, újabb 5 perc után: koppkoppkopp, na ekkor felvettem a szuper esőkabimat, sapimat, sőt a laborban szervált sovrascarpe-kat (műanyagmamusz, a cipő védelme érdekében, rutinosan a nacim csak térdig ér mostanában). 1 perc alatt a cipőm megtelt vízzel:) ilyen már volt máskor is.
Majd akkora szél kerekedett, h dobált bicajostól, na ekkor már nem találtam olyan viccesnek a forgalomban menni, már amennyi forgalom volt, mert majdnem mindenki megállt, mivelhogy nem láttak semmit. A szél össze-vissza fújt, volt olyan, h a "szélcsendes" utcára merőleges mellékutcából vízszintes gejzírszerűen tört elő az eső(? vagy hogy is nevezzem itt már). Ezen áthaladni nem volt egyszerű, többszöri nekifutásra sikerült, igazi sarkvidéki kutatónak érezhettem magam. Ekkor persze minden normális ember egyszerűen behúzódna egy menedékhelyre, de nem, nekem sikerült nyitva hagynom otthon az ablakot, haza kellett mennem, mivelhogy magam előtt láttam szétázni az összes szgépet....
Kitartottam, toltam és toltam a bicajt, a cseppek ütötték az arcomat, közben lestem, h mikor fúj a fejemnek egy egész fát az orkán. Majd irány szerint be kellett fordulnom egy, az előbb említetthez hasonló mellékutcába. Vagyis innentől kezdve 1km szembe minen: hullámok jöttek, egyszer csak nem kaptam levegőt!! A sok csepptől már nem fért el levegő a levegő helyén:) akkor szépen behátráltam egy alagútba, huhh, kiráztam az esőkabátom zsebében levő 10 liter vizet a többi menekült határozott tetszését váltva ki. Akkor megint megerősödött bennem az a bizonyos categoricus imperativus: otthon az ablakok nyitva! ok továbbmentem, innen minden már csak csendesedni tudott. A végére már csak egy egyszerű felhőszakadássá alakult a dolog, tekernem is sikerült.
Ezek után következett a legjobb. Az egyik főút mentén kellett mennem. Az EGÉSZ úton, a járdán és a biciklissávban is 40 centi víz állt. Egyik lábfej be a vízbe, a másik kint, majd csere, ekkor fogalmazódott meg bennem erősen a vízibiciklizés kifejezés. Legalább egy hektolitert kikanalaztam a cipőmmel:D
Innentől kezdve ez előzőekhez képest eseménytelenül értem haza, a lakás egyben, persze vizes, de ezen kívül semmi gond:) A hírekben nem beszéltek róla, a döntő sokkal fontosabb volt!

2008. június 28.

Paradicsom és..

Itt a paradicsomszezon! Sőt, nyáron minden gyümölcs és zöldség HIHHETETLENÜL finom. Van piacunk minden szombaton, ma vettem a szezon első görögdinnyéjét, de megkóstoltatták velem a sárgát is, majdnem vettem, annak ellenére, h nem is nagy kedvenc a sárgadinnye..szóval a piac maga a paradicsom, olcsó is meg naggyon finom.
Ezek után, h jó kontrasztos legyen a szombat délelőttöm, azon morfondírozva, h nem is olyan rossz ez a város ha nincs 40 fok, az udvarban, a biciklim helye előtt a következő felirattal találkoztam: tilos az udvarban motorral és biciklivel parkolni. Ehhez azt érdemes tudni, h az udvarunk tök üres és két árva bicikliről van szó. Fel vagyok dúlva, megint kondiznom kell majd, minden nap még fél órára is két emeletnyit cipelni a lépcsőn a bicajt a pincébe nem nagy élmény és még kocsmárosnébb lesz a karom. Na nemsokára jóga, megyek!

2008. június 27.

Miska bácsi

Ezen a héten rengeteg jótanácsot kaptam a kísérleteket illetően. Ez főleg azért érdekes, mert egymásnak teljes mértékben ellentmondó tanácsok voltak.
1 :tessék Anna, itt a protokoll, de én így(...) csinálnám, mert így jobb
én : ok
2 :ez így teljesen rossz, csak emígy működik
én : hmm, de nekem azt mondták...
2 : hülyeség, én ezt rengeteget csináltam és csak emígy jó
én:ok
3 : miért nem ememígy csinálod? én bezzeg rengeteget csináltam és így tuti működik. esetleg úgy is működhet, m 1 v 2, de azok nem tutibiztos módszerek, csak félmegoldások. hallgass rám, ezt én már rengetegszer csináltam, csak bennem bízz!
én: háááát

na ebből az sült ki, h végül egyiket sem követtem, hanem egy masszát gyűrtem az egészből és az nem működött (erre most 1 2 és 3 is azt mondaná, hát NANÁ!)
Úh hétfőn a nagyfőnök visszasüllyed a laborba (évek óta nem kísérletezett) és velem együtt csinálja majd a kísérletet, merhogy neki MINDIG és GYÖNYÖRŰEN működik minden. Ebben az is érdekes, h ugyanazt 2 ember egyszerre nem tudja pipettázni, úh vagy ő csinálja és én próbálom ellesni, vagy majd én csinálom és ő fogja a fejét. Majd értesítelek titeket a fejleményekről.
Miért raktam be Miska bácsit a címbe? Ő mondta életem eddigi legnagyobb paradoxonját: "Panna, hallgass rám, soha senkire ne hallgass"(mindezt szombati diósjenői ebéd előtt, környezetleckeírás közben)

2008. június 25.

Nyűgös

ez vagyok. Ilyenkor utálom ezt a várost, amikor ilyen fülledt idő van. Meg amiatt is ki vagyok akadva, hogy az előző bejegyzés, amit készítettem, nme működik.
Egy kis star wars intro lett volna zenével és a távolba ferdén haladó személyre szabott szöveggel...de nem egy nap után szerzői jogok miatt betiltották a weboldalt, amiről a cuccot szedtem. Akkor ezek szerint Leia hercegnőnek sem lehet öltzni farsangkor? Vicces, mert itt a Leia hercegnőt Leilának hívják. Ez egy rendkívül épületes beszélgetés után derült ki az esküvőn, ahol voltam: "-olyan, mint Leia hercegnő -mint Leila -Ja, mint Leia -mint Leila a starwarsból, tudóóód:D már egészen hozzászoktam, h így kommunikálok, sőt nem régóta a tükörfordítást kifejezetten kényelmesnek találom, az nem baj, h nem célravezető. Semmi se baj, csak, h meleg van és beállt a nyakam a ventillátortól, vagyis igen érdekes volt bicajoznom a forgalomban. Holnap a nyakam ugyan elég valószínűleg még mindig merev lesz, de hunyorgni nem fogok, mert van sapkám végre. taps.

2008. június 20.

Vallomás egy biciklihez

Megváltoztattad az életem, csendben belopództál hétköznapjaimba, olyan vagy nékem, mint a levegő, ami nélkül nem élhetek, és semmiképpen sem juthatok el az intézetből az wok étterembe 50 perc alatt.
Ui.: megjött a rohadtmeleg (az a "bestiális") az összes páratartalmával együtt. Ma este kíváncsian várom 2 szúnyogriasztó/szobás kísérletem eredményét. Drukkoljatok velem!

2008. június 19.

Kávé este fél 11-kor

Hát persze, nemcsak azok isznak kávét pizza után(10-11-éjfél), akiknek pl vezetni kell..hanem mindenki. Tegnap ebbe a mindenkibe belekényszerítettek engem is! A pincérrel a kedvenc közeli pizzérában eddig mindig meg voltam elégedve. Eddig. Tegnap barátosnémmal való jóllakás után számlakérésre a következő választ kaptuk: "neem, maradjatok még, beszélgessetek nyugodtan". ok, a barátnőm közben befejezte a sört stb, majd a pincér megin felbukkant ezúttal két ajándékkávé társaságában. A kávé a szokásos espresso-nál is kevesebb volt, a szokásos három csepp helyett másfél, és a térfogatával fordítottan arányos módon növelve az erejét. hmm, legyűrtük. Nem aludtam. A pincér túlzásba vitte a jópofaságot. Barátném lengyel. Nem is szereti a kávét. De nem tehettük meg, h otthagyjuk az egészet. Ahhoz túl kedves volt (nyilván szakmai elhivatottságból). Megállapítottuk, h nekünk, kelet eu-iaknak egy ajándék tiramisu-val sokkkal, de sokkkal jobban bevágódott volna:D

2008. június 17.

Egy keddel kezdődő hét, kicsi a világ

Szerencsére kihagytam a hétfőt, nem szeretem. Még ennél is jobb, h azért hagytam ki, mert otthon voltam. Az elmúlt hét jó mozgalmas volt, a tudósítást ott hagytam abba, h múlt héten sikerült heti hét napot dolgzonom. Végül is lett eredménye, huhh. Emellett voltam egy elméleti biológia kurzuson, ahol tökre belelkesedtem, úh már nem is akaródzik laborozni..de ezért fizetnek, meg amúgyis, hivatalosan emiatt kell lelkesednem, úh tartsátok az előzőt titokban:D
Ezen kívül az is érdekes volt, h elmentem az alulelmlített focimeccsre. Az olaszok nagyon csúnyán vesztettek, de végül is szerencsére nemcsak focimán társaságom akadt, hanem teljesen véletlenül összefutottam kedves magyar ismerőseimmel, akik hozzám hasonlóan passzív szemlélői az olaszok foci iránti elragadtatásból fakadó heves gesztusainak és káromkodásainak. Bővebben: http://theitalianjob.hu/archives/2008/06/16/olasz-fociszotar/
Ez volt az első véletlen találkozás. A kurzuson később szintén teljesen véletlenül, sőt váratlanul, kedves ismerős fizikustársaságban volt szerencsém ebédelni. Majd tegnap a repülőn gimis osztálytársra akadtam a Bp-Mi járat utasai közöt....kicsi a világ..Ja és végre megérdemeltem a 2napos hétvégét és a plusz egy potyahétfőt.
(épp most hallottam, h két anyuka arról beszélget, h az óvodák sztrájkolnak nemsokára..áhhh)

2008. június 9.

Ostobaság

http://index.hu/politika/belfold/keleti606/
igen, tanusíthatom! ld korábban:
http://pottom-panna.blogspot.com/search?q=keleti
most megyek meccset nézni, olasz-holland. ez is ostobaság mer nem érdekel a foci és utálom a drukkereket.....akkor mér megyek?

Illesztés

megtetszett ez a kép, be kell vallanom, hogy csak most fedeztem fel, h minden harmadik utcánál ilyen az illesztés:D na most látom csak, h hülyén illesztődött be a blogba, kicsit jobbra kell nézni.

View Larger Map

2008. június 6.

Újabb képregény

juhú, esni fog! kirpóbálhatom végre a szuperbicajos esőkabátomat
egyébként megin találtam két vicces képregényecskét.

2008. június 5.

A tekercs lelke, mire tippeltek, mit lehet ez magyarul?

Van egy nagy tekercs papírkéztörlőnk a laborban. A közepén van egy guriga. Egyik kollégám ma a kislányának akarta lefoglalni és kiejtette a számomra mágikusnak tűnő kifejezést:
L'ANIMA del rotolone, vagyis a tekercs LELKE.
Minden olyanra használják, amit nem látni, de tudjuk, h létezik! gyönyörű sztem:D

2008. június 2.

ÁÁÁÁ

Ezt sokan ismeritek, de egyszerűen nem bírok nem kuncogni!

Lusta bicajozás, klasszikus leégés


View Larger Map

Elmentünk Monzába tegnap, miért is ne..itt van közel és még soha nem jártunk ott. Nagy attrakciónak hatott a Monzai park, amiről azt hallottuk, h Eu legnagyobb parkja, wow.
Aztán odamentünk, télleg nagy volt, de tuti nem a legnagyobb...ja és még valami, a park közepére építették a Forma 1-es pályát! amin persze egy átlag hvégén is vkik gyakoroltak.
De végül is elég kellemes bicajos pikniket csaptunk, füvönalvással kombinálva.
A nap végén már szinte vártam, h a napsütés hiányának ellenére(!) hol fogok idétlenül leégni.
1. pulcsiban és hosszúgyatyában voltam (30 fokban, milyen meglepő:D) 2. nem lógott ki a derekam 3. az arcomon 50-es napkrém volt. Mi marad? természetesen a kézfejem.
És persze a jobbon karkötőt viselvén szép ötcentis fehér sávval tarkult az egyébként egyenletes , az óra magasságáig tartó vörös színem.
Egy érdekesség:
a fotót a telómmal csináltam, úh nem meglepő h semmi se láccik, a kis fehér pötty személyében ismerőst tisztelhettek.Ezt kéne a képen látni:nekem nagyon teccett:)

2008. május 29.

Az integramm különítmény

Nyelvvizsga, képleírás: a kép előterében három lány látható. Az egyik közülük én vagyok. A másik kettő lengyel, illetve portugál. Vajon melyik-melyik? A kép legeslegbalszélén félbevágva a szingapúri fiú látható. Így négyen alkotjuk az integramm különítményt, vagyis mi vagyunk azok a szerencsés és kivételezett küfödiek, akik milánóban kaptak helyet a program keretében.
A háttérben Siena látható, jó kis város, gyönyörű és nagyon jó fagyit készítenek. A képet egy szintén integrammos társunk készítette, aki svájcban őrül bele a tudományba. Még egy infó: a kép a szülinapomon készült.

2008. május 28.

Dzsaffa krí

van egy enzimünk, aminek a neve "CRE" és ez a kedves déli nép "kríí"-nek hívja. nem bírok nem párhuzamot vonni a dzsaffa krí kifejezéssel. lehet, h ezért szeretek ezzel az enzimmel dolgozni?

Vótunk Firenzébe megin

ennek önmagában semmi jelentőssége sincs, viszont csináltam pár képet és felraktam a picasa-ra.
http://picasaweb.google.com/lukacsanna/FirenzePauloval

ki tud fél kézzel kinder buenot biciklin kinyitni?

hát az akinek sterilen kell dolgozni, jeeeeeeeeee, mégis van értelme itt dolgoznom. sokszor kételkedtem benne, de most az isteni sugallat aszondja, h panna, gyakorolj így tovább és megjutalmazlak: sietsz jógára? nem baj, a kinder buenót (kétrétegű csomagolás, nyitócsíkkal ellátva!) a biciklin is megeheted! igen, igen, már a csavarostetejű vizesüveggel is jó vagyok, viszont labortársaim már a fogkrémet is akaratlanul fél kézzel nyitják és csukják. már alig várom az estét, h kipróbálhassam!

2008. május 26.

:)


: sikeresen landolt [16] a Marson az amerikai, japán, brit és etyeki tudósok közreműködésével készült Phoenix szonda, ami kiváló minőségű rozéfröccsel várja majd az első űrhajósokat harminc év múlva.
index.hu

Varázsbab

Karácsonyra kaptam ajándékba egy babot, aminek a héjára rá volt nyomva, h "ANNA", vajon miért? Úgy gondoltam, h májsban már épp elég napos az idő, h kikeltessem a gyönyörűséget, és működik! Szombat reggel itt hagytam a szombámban egy kis zöld bigyót, vasárnap estére majdnemhogy pálmafa lett belőle! És télleg, a levelén (talán ez a sziklevele, talán nem) ott ékeskedik a felirat:)

további képek alant:
http://picasaweb.google.com/lukacsanna/VarZsbab

2008. május 19.

összegzés

http://index.hu/kultur/eletmod/btrl0408/
igen igen megin egy biciklis hír, nagyon drukkolok. Hír értékű esemény: megszületett lengyel barátosném unokaöccse. Helyzetjelentés: pontignano-ban vagyok, ahol nincs melegvíz esténként és reggelenként és nincs térerő....a konf nem volt rossz, éppenséggel csak annyi volt a baj, h a témájához közöm nem volt. nem kérdeztem senkitől semmit, de ami még rosszabb, az előadásom után sem kérdeztek semmi érdemit:) hmm, nembaj ezen felbuzdulva megnéztem, h hol rendezik a témámba illő leközelebbi konferenciát: JAPÁNBAN! igen igen szívesen mennék, csak kétlem, h bárki is finanszírozná.....
még egy esemény, összebalhéztunk a pincérrel a konferencián: le"hé csajszikák"ozott minket amikor nem teccett neki valami. há nekünk se teccett ezér szóltunk és erre visszajött, h kinek is volt vele baja! persze mindenki szívesen vállalta (már aki beszélt vmennyit az asztalnál): h nekem, nekem! majdnem "gyerekijccukle"ig fajult a dolog:) nk konf, se melegvíz se semmi....

2008. május 15.

Alternatíva

Nem csoda, h itt tart az orvostudomány, ahol most...hiszen még mindig a western blottal intézünk el egy csomó mindent. Barátaim között elterjedt a nézet, h ez a technika olyan dolgokra is alkalmazva van, amikre nem való...
minél elégedtelenebb vagyok a munkámmal annál több alternatív munka jut eszembe. egyik ennek a hülye technikának az alternatíváját kifejleszteni.
ennél viszont sokkal vonzóbb lehetőség jutott eszembe. Tök jó lenne illusztrátor lenni olyan tudományos lapokban, m pl a Cell. Annak mindig tök jók és letisztultak az illusztrációi, és tutkó nem lehet őket megcsinálni tud háttér nélkül. Natehát, ha pl kirúgnak az állásomból, mer annyit bénázok, akkor esetleg lehetnék illusztrátor.. ma is legnagyobb gyönyörűségemre egy szépséges, áttekinthető összefoglaló ábrát készítettem. Meg vagyok a mai munkámmal elégedve.
mellékletnek egy kép az alulemlített blogból:
dentcatroons.blogspot.com

Öngyilkos állatok

Igen, a kedvenc, folyóhelyettesítő csatornám változatos élővilága: kutyák, galambok, szúnyogok fura biciklin-felémfutási és felémrepülési hajlammal rendelkeznek....vajon ez a természetes szelekció része?
egyébként tisztes távolságban, a vízen, vannak kacsák is meg vmilyen más fekete kacsaszerű madarak és voltak csibék is nem is olyan régen. Épp ezért a kisgyerekes anyukák határozott felszólítást intéztek totyogóik felé: néééézd, gyere ide, ezzel bátorítva a szerencsétlent a folyamatos bicikliforgalmon átkelni nem egy szép fékezést produkálva minden második biciklisnél.

2008. május 10.

http://dentcartoons.blogspot.com/
itt nagggyon naggyon vicces képregényeket lehet olvasni egy szerencsétlen "wet-biologist" mindennapjairól:) majd kicsemegézem a legjobb képeket!

Boldog szülinapot:)

Ez azokra vonatkozik, akiknek ma van a szülinapjuk!

Munkavédelmi kurzus

Szerdán munkavédelmi kurzusra küldtek, na nem mintha annyira veszélyes lennék alapból:)
Bejárást szerettem volna nyerni a cseppfolyós nitrogén tárolóhelyére, és szerencsére nem engednek, ha nem veszel részt a kurzuson. De nem csak a nitrogénről volt szó, hanem a fülkékről, tűzvédelemről, biológiai és kémiai veszélyekről (úúúúú) és végül tüzet is oltottunk. Tök jó és hasznos volt, azt kérdezem magamtól, vajon miért nem a munka kezdetekor (1 éve és három hónapja dolgozom itt) kell részt venni ezen? Miért nincs egy ilyen angolul is?

2008. május 5.

Palacsint

Meglepve fogadtuk francia barátom nagylelkű ajánlatát, hogy majd süt egy csomó embernek palacsintát. Aztán persze kiderült, h mégse akar egész este a konyhában sütögetni, hanem egy fura készülékkel szerzi a barátait, ami egy lapos mélyedésekkel tarkított teflon sütőlapként testesült meg. A felszerelés része volt még egy méretre szabott merőkanálka, pont egy mélyedésnyi tészta fért bele, és célszerű lapos aljával egyenletesen el lehetett oszlatni a cuccot.
Egyszerre hat palacsintácska (kb 10 cm átmérőjű) készült..körbeültük és ízlés szerint ízesítettük sonkával, sajttal, nutellával, tejszínhabbal, és kizárólag én (mások nem értették meg a lelkesedésemet): fahéjjas cukorral. három órán kerszetül ettük:) egyszóval finom volt, mondjuk más nevet adnék neki, nem palacsinta, hanem pl a franciás crepe jobban illik rá, ugyanis nem volt benne semmi "gumiszerű", amit én úgy szeretek...
szívesen meghívom ezt a barátomat máskor is...

Matrimonio

kezdem az esküvővel,
jó volt, csak épp meg voltam fázva...felraktam a képeket, 2 ember termése. http://picasaweb.google.com/lukacsanna/EskV
a kaja is jó volt, csak épp olyan lassan hozták ki, h utána is éhes voltam:) pedig minden fogásból kettő volt, csak azok nagggggyon pici adagok voltak:)

2008. május 4.

Az elmúlt hét

van egy kis lemaradásom, be kell számolnom a múlt hét eseményeiről, amikoris megismerkedtem egy társasági palacsintasütő szerkezettel, illetve végigtüsszögtem egy olasz lagzit. jóccak

EZ AZ!

http://index.hu/politika/belfold/budapest/kpt0430/

2008. április 30.

Globalizációó

Ugye, hogy milyen vicces az osztálytársak kiskori képein lelkendezni, h "hát nekem is ugyanilyen volt"! Ezt annak tulajdonítottuk, h kicsi volt akkoriban a választék. Ma ugyanígy lelkendezünk, akárhová megyünk, mert mindenkinek IKEA-s bútorja van. (Persze az ikea globalizációnak meglehetősen örülök:))
Hát még hogy lelkendeztem, amikor a tegnapi doktor House dupla részében az Antarktiszon kutató nőcinek milyen pokróca volt? Hát ugyanolyan, mint amilyen nekünk van a nappaliban, a szürke lámás, geometrikus mintás..mi ez ha nem globalizáció? Hiszen úgyis minden kínában készül:)

2008. április 24.

Az egér, aki rálépett az elefánt lábára

Hogy is volt a dalban? hogy az elefánt rálépett az egér lábára, de cserébe megengedte, h az egér ráléphet az övére...
az történt, h A (megígértem magamnak, h nem írok neveket), aki egy törékeny, pici lányzó véletlenül rálépett a lábamra ebéd után. Nem is volt semmi bajom, de a fél ötös előadás után, fél hatkor nme bírtam lábra állni. Vigyázz elefánt!