2009. augusztus 23.

Belgrád

most így is előre is elnzést, a képek még nincsenek meg...majd lesznek.
még sosem voltam szerbiában ezelőtt, szégyen, nem szégyen....meg amerikában is hamarabb jártam, mint pozsonyban. szóval nem is tudtam, h milyenek azok a szerbek (ahogyan kiskoromban a rádióban meg a híradóban mindig félrehallottam: a "szervek")
szóval, belgrád nagyon érdekes volt. a főpályaudvarnak kifejezetten kelenföld hangulata volt. kicsit nosztalgikusnak, kicsit bágyadtnak tűnt a város. ne felejtkezzünk meg a háborúról, mindent teljesen visszavet, emiatt valahogy a régi pestre emlékeztetett, de persze nem feltétlenül jó értelemben. az az igazság, h ennyire biztonságban még pesten se éreztem magam..nem is tudom, h miért jött rám ez az érzés. pl a kocsiknak még az a régi bűze volt, és emiatt midnen beszürkült..meg van végre sok éjjel nappali, meg pékség finom burek-kel. de voltak még lebombázott épületek is, az nem volt vmi szívmelengető.
amit persze marhára élveztem az az volt, h meg kellett fejtenem az utcák nevét stb a cirill betűk miatt.
láttunk sokminden érdekeset, mmint ami egy napba belefért, láttuk a világ legnagyobb ortodox templomát (ami, mint, kevés kivétellel, minden modern egyházi épület, csúnya) láttam a dugovics titusz várát, én a tituszos tornyot jó nagynak képzeltem mindig, már biztos nincs meg. mer amit láttam az elég picike volt:D meg ettünk csevapcsicsát, meg szalonnába tekert csirkemájat meg nyershagymát:D
ja és mindenhol kosárlabdapalánkok vannak, meg kosárpályák (a magamféléknek mondom, h szerbiának nagyon erős, világ élvonalbeli kosárcsapata van)

Nincsenek megjegyzések: