2008. október 31.

Vécékefe

Az ikeában tett határozottan hatékony látogatásunk ismét szókincsbővülést eredményezett. Megtudtam, hogy a vécékefét "söprűcskének" nevezik. Ja és olyan flancosat sikerült kifogni, hogy az összeszereléshez még csavarozni is kellett! Azt hiszem a kindertojás és az ikea hasonló módon szerez örömet az embereknek.

2008. október 30.

Szociális érzékenység

Ma életemben másodszor döbbentem meg, hogy mennyire kemény egyes rétegekben a szociális érzéketlenség (miért van szükség mozgássérült parkolóra, miért van szükség a hátrányos helyzetűek foglalkoztatására stb) huhh, most mit mondjak, egy országban, ahol végre vannak ilyen civilizációs kiegészítők, éppen itt!

2008. október 28.

Mit csinálsz, ha vízes az ülés?

Hmm, van egy nő, munkába menet láttam. Eddig minden lelkiismeretfurdalás nélkül hülyének néztem. Állva biciklizik, teker kettőt, majd gurul. Megin teker kettőt, megin gurul, teker, gurul, teker, gurul. Ezt nézni kifejezetten idegesítő, így, még amikor nem is mennék gyorsabban, akkor is kielőzöm. Szépen lehagyom, eltávolodok a messzeségbe a kikényszerített sebességbeli fölényemet kihasználva. De ő nem adja fel, teker gurul, teker-gurul áááá, és micsinál a pirosnál? teker gurul teker, átmegy a kocsik között, én meg kétségbeestten nézem, hogy hagy le, halálmegvető bátrosággal a kocsik közé vetvén magát, amikor már aszittem, h sosem látom többet. Majd egyik reggel megint febukkant, ahhhhhhh, fénysebesség! huhh, ilyen ingerrel nem kezdhetek napot.
Ezen mégis túltettem magam. Ma viszont esik az eső. Jógára menet csak a vékony tornanacim volt rajtam így nem igazán volt ingerenciám rátelepedni a hideg vízcseppekre, állva bicikliztem és bekattant a kép, teker gurul stb. Gondoltam, h most kicsit át fogom érezni a helyzetét stb, de még így sem bírtam, ááá, remélem nem fogok ezzel álmodni. Hogy lehet, h egy ilyen hülyeség ilyen mély nyomot hagy bennem, mér érdekel egyáltalán, és főleg mér irtózom tőle?

Látogatók

Igen furcsa, hogy megin "egyedül" maradtam, mer amikor olyan emberek jönnek, akikkel mindig is sok időt töltöttem, akkor a tudatalattim asziszi, h itt is maradnak!

2008. október 27.

Ki gondolta volna?

hogy az egy hétből tíz nap, a tíz napból két hét, a két hétből pedig ki tudja, h mennyi lesz fürdőszoba nélkül....ahhhhhhhhh és ezért fizetünk nem csekély lakbért!!!!! és egyelőre úgy néz ki, h az akasztókat a törölközőknek ill a vécépapírtartót nem szerelik vissza, persze ezek luxustárgyak, nem baj, majd veszünk tapadókorongosat, ami rendszeresen le fog cuppanni, így legalább nem fogunk unatkozni.

2008. október 24.

Bocsi, de megtetszett

most 1 napig szabad ilyen dolokkal is foglalkoznom, túl vok a labm-en, medicsértek, úh ma jól alszom:)
http://index.hu/tudomany/orrsz1023/

2008. október 21.

egy év és négy hónap

ez az ügyintézés felezési ideje milánóban, vagyis az állandó lakcím iránti kérelmemet ennyi idő alatt dolgozták fel, és még csak a felénél járunk:) Igazából a legjobbkor jött léltektani szempontból, éppen, amikor nem számítottam rá! Ez még azt is jelenti, h mire elmegyek innen éppen lesz lakcímem....