2008. december 16.

Most aztán ki kell engednem a gőzt

Akkor szeretném tudni, hogy ki is az a kedves ismerőseim közül, aki vudubabával mindenféle trükköket eszel ki azellen, h biciklivel járjak. Igen, sikerült neki, feladom, nem bírom, kikészültem.

Tehát: már mindkét pedált le kellett cserélni az elején (ki hallott már ilyet?), majd szépen sorban MINDEN elromlott:
a csengő először csak nem szólt, majd leesett(!) a dinamó csak nem forgott, a kerekek szép nyolcasok, a fékekről ne is beszéljünk.. már a hajtómű is lötyög 2 hónapja, sőőőőt a sárhányó is elgörbült (máig nem tudom, h hogyan), egy hónapja defektet kaptam a hátsó keréken.
A defekt után lásd a másik bejegyzést..szép új dinamó, új fékpofák, új hátsógumi, nyolcas kicentírozva.
DE. dinamó: 1 hét után megin nem megy. fékek: megint elhasználva. zenélő küllők (ez rossz jel, de legalább vicces). a gyönyörű kosaram, ami a bicaj extrája, kilukadt, mert beleraktam a nehéz lakatot és a huplinál átvitte! a csengő még szól, no comment.

Egyéb baljós jelek:
kétszer a szemem láttára akarták ellopni magát a bicajt, egyszer csak a nyerget akarták elemelni, a táskámat meg el is lopták.
Az sem könnyíti a dolgom, h hetek óta szakad az eső megállás nélkül, vihart is vészeltem már át, jégesőt is.
kétszer havazott is, igen a havazás alatt néha nem esett, ..betegecsén is éreztem már magam, terítettek már be tetőtől talpig vízzel a kocsik, de nem, nem adtam fel, csak mentem, mentem.
ma kész. újabb defekt. egyetlen dolgot akartam csinálni a héten: odaérni jógára. nem sikerült.

Azért gondolom, h olyasvalaki játszik vudusat, aki valahol szeret, mert minden szarság valahol jól sült el, például 1 defekt: metró közelben, majdnem este 8 kor, másik defekt: majdnem otthon. csak ijesztgetnek jobbról balról.
elég volt.

2 megjegyzés:

lukkat írta...

ejjjjj
Szerintem az összes átlagos canga ilyenekt produkál, bár lehet, hogy egy kis haszonra hajtanak a szerelők...
Mé zárt be a Gombi?! Ő aztán mindent megcsinált pikk és pakk. Ejjjj hát csak ismételni tudom önmagam: Bájszkölripőrmen!

Amúgy a kosaram nekem is kilyukadt és a kerekemet ki kell csrélni (jó lenne mind az ötöt, azaz három bicikliből egy kerék működik rendesen!), a dinamót én magam szedtem le, az ülést is le kell váltanom. Ja a kis piroskára meg teljes felújítás vár végül.......blabla

Panna írta...

huhhhh, akkor megnyugodtam, dejóóóóó, már jobb is a kedvem.
amúgy a tegnapi után szó szerint a soha többet holnapig lett érvényes: A jött éjfélkor szerszámokkal meg ragasztóval és megcsinálta! úh reggel már megint gurulhattam.